A világhálón terjedő első felhívás nyomán közel hétszáz kilónyi kupak (műanyag palackok dugója – szerk. megj.) gyűlt össze – akkor egy sepsiszentgyörgyi édesanya, Kocsis Linda kezdeményezésére, hogy egykori, magyarországi szomszédjuk kislánya életmentő műtétjének tetemes költségeihez hozzájáruljanak. Bár az összefogás jelentős volt, a történet megrendítően zárult, ám az adományozás folytatódott, következőként egy gyimesi gyermek megsegítését tűzték ki célul. Bács Emese, aki azóta is teljes odaadással folytatja a kupakgyűjtést, a rászorulók felkutatását, támogatását, így emlékszik a kezdetekre: telefonon, interneten egy hétig kutatta azt a céget, ahol a legjobb áron vették át a műanyag kupakokat. Eközben egyre többen ismerték fel a műanyag hulladékban rejlő lehetőséget, így terjedt a jótékonykodás szelleme, és csatlakoztak a mozgalomhoz Udvarhelyen, Szovátán, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, valamint több vidéki településen, ahol gyűjtőpontok jöttek létre, illetve egy-egy civil felvállalta a közvetítő szerepét. A közösségi összefogás erejét jelzi, többen gondolták úgy, a kupakok mellett élelmiszerrel, háztartási cikkekkel, bútorral, tisztálkodási szerekkel is segítik a rászorulókat. Visszajelzések alapján az Életmentő kupakok csoport tagjai felkeresték a családokat, majd a terepszemle után elvitték a számukra szükséges adományt. Üzletemberek is jelezték, szívesen támogatnak egy-egy ügyet hivatalosan, ezért a közelmúltban létrejött az Életmentő Kupakok Egyesület. Ezáltal hathatósabb a segítségnyújtás, jó példa erre az a kézdivásárhelyi kislány, akinek DNS-tesztjére két hét alatt több mint kilencezer lej gyűlt össze. Ez nagyon jó eredmény, és magánemberként ennyit nem tudtunk volna összegyűjteni – vázolta Bács Emese. Elmondta, többnyire úgy bővült és bővül a kör, hogy egy-egy beteg gyermek családja felkeresi problémájával, átnézik az orvosi papírokat, és amikor a gyűjtés mellett döntenek és meghirdetik, ismerőseik, barátaik is csatlakoznak a kezdeményezéshez, és támogatókat toboroznak. 
Bár egy-egy jótékonysági felhívás Székelyföld-szerte akár több száz embert is mozgósít a súlyos beteg gyermekek és rászoruló családok megsegítésére, Bács Emese szerényen és szűkszavúan válaszolja kérdésemre: segíteni jó. Akik pedig mellé álltak, mindannyian önkéntesként tevékenykednek, akárcsak ő maga. A rengeteg pozitívum mellett egy-egy történet nagyon megviselte lelkét, főként azon gyermekeké, akiken az összefogás ellenére mégsem sikerült segíteni. Úgy érezte, ha szüleik a szomorú vég ellenére egy idő után képesek arra, hogy folytassák a gyűjtést, neki is muszáj folytatnia a munkát.
Időközben a kupakgyűjtés mellett kiemelt tevékenység lett a nehéz helyzetben lévők támogatása, Háromszéken például tizenkét-tizenöt családhoz visznek rendszeresen adományokból összeállított csomagot. Négygyermekes édesanyaként Emese délelőttönként végzi karitatív tevékenységét, amíg lányai iskolában vannak, bár ők is aktívan besegítenek az adományok válogatásába, csomagolásába. Elmondta: a felnőttek többnyire nehezen mutatják ki, hogy örülnek, viszont a gyermekek mosolya, kacagása önfeledt, amikor kicsomagolnak egy dobozból játékot, csokoládét kapnak, látszik, hogy igazán örülnek. „Lehet, hogy ez csak pillanatnyi segítség, vagy rövid ideig tart, de akkor is úgy gondolom, hogy pozitívum. Néhány emberen sokszor nagyon kevéssel lehet segíteni, két pár cipővel, egy nadrággal, blúzzal, színes ceruzával, egy mosollyal vagy jó szóval. Ez nagyon fontos. Akad, akinek ez a kevés is olyan löketet ad, amivel ki tud mozdulni az addigi helyzetből, máson hiába akarunk segíteni, mert nem lehet. Minden este imádkozom, hálát adok az eltelt napért, és mindig remélem, holnap is lesz erőm folytatni a munkát.”