Szombaton és vasárnap Erdőfüle határában, Kuvaszóban került sor Erdővidék idei első tömegrendezvényére. A hangsúly a koncerteken volt, de örvendeni és tapsolni lehetett a székely ruhában fellépő tehetséges gyermekek előadásának is.
Szombat délben a Csala kürtje fúvószenekar játéka nyitotta meg az eseményt, majd az olaszteleki Hajnalcsillag, az erdőfülei Dobó, valamint a bardoci Kormás néptánccsoport, valamint a középajtai mazsorettcsoport lépett fel. Az esti órákban előbb a székelyudvarhelyi Syntia zenélt, majd az egyik legsikeresebb erdélyi zenekar, a Bagossy Brothers Company koncertje következett, este pedig a szlovák és svéd tagokból álló ABBA Tribute Band zenéjére lehetett bulizni. Akik még bírták szusszal, a szabadtéri diszkóban Feca zenéjére rophatták.
Vasárnap délelőtt minifoci-bajnokságot és motorversenyt rendeztek, a gyermekeket játszóház és kézműves-foglalkozások várták. Délután a baróti művelődési ház Syncron tánccsoportja és Kolumbán Sanyika bardoci gitáros lépett fel. Estére a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, a Black Velvet és a V-TECH koncertjét ütemezték be, majd tűzijáték zárta a községi napokat.
Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, az idei községi napok minden bizonnyal sokaknak emlékezetesek maradnak: jó időben, jó hangulatban, a tervezett program minden pontjának örvendve telt az esemény. „Szombaton és vasárnap is telt ház volt; biztosan mondhatom, Erdővidék mindegyik csücskéből volt itt valaki. A visszajelzések szerint a felnőttek örvendtek a zenének és az árusok kínálatának, a gyermekeket pedig lekötötte a kézműves-foglalkozás. Jó volt itt lenni” – mondotta a bardoci elöljáró.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.