Labdarúgás, II. ligaHadnagy nélkül egy pontot szereztek

2017. május 8., hétfő, Sport

A Hadnagy Attilát sérülés miatt nélkülöző Sepsi OSK döntetlent játszott a Chindia Târgovişte otthonában a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel pedig a rangsor harmadik helyén maradt, egypontos hátrányban a második Aradi UTA mögött.

  • Issa Thiaw idénybeli hatodik gólja egy pontot ért az OSK-nak. Fotó: Henning János
    Issa Thiaw idénybeli hatodik gólja egy pontot ért az OSK-nak. Fotó: Henning János


Már a mérkőzés első percében bravúrral hárított Niczuly, aki Neguţ gólszerzését akadályozta meg, viszont a folytatásban már a szentgyörgyiek akarata érvényesült. Mintegy harminc percig sikerült a Valentin Suciu által irányított labdarúgóknak beszorítaniuk a hazaiakat, eközben több helyzetet is kidolgoztak, amit nem sikerült gólra váltaniuk. A bajnokság egyik legjobb hazai mutatójával rendelkező Chindia többnyire hosszú passzokkal próbálta helyzetbe hozni támadójátékosait, kevesebb sikerrel. Az első félidőben Huiban volt a piros-fehérek fő veszélyforrása, a támadó háromszor is közel állt a gólszerzéshez. A szentgyörgyi mezőnyfölény és a nagyobb arányú labdabirtoklás ellenére a 31. percben Stoica révén megszerezhette volna a vezetést Târgovişte, viszont Răduţoiu belevetette magát a lövésbe. Niczuly a következő percekben Mihai lövését védte, majd  újabb veszélyes Stoica-próbálkozást hárított. A 39. percben a mérkőzésen remekelő Neguţ fűzte át magát a háromszékiek védelmén, majd Honciu elé passzolt, aki egyedül maradva mintegy 14 méterről a bal alsóba lőtt (1–0).
Szünet után nem volt annyira kreatív a szentgyörgyi csapat támadójátéka, mint az első játékrészben, és néhány helyzetben a védelem is bizonytalankodott. Ezúttal inkább a Târgovişte akarata érvényesült, amely Cherchez révén az 58. percben kettőre növelhette volna előnyét, viszont a csatár lövése elkerülte Niczuly kapuját. Nem sokkal később Olteanu passzolt a jól helyezkedő Thiaw elé, aki senkitől sem zavartatva 18 méterről a jobb alsóba lőtt, esélyt sem adva Căbuznak (1–1). Ez volt a szenegáli középpályás idénybeli hatodik gólja. A mérkőzés utolsó perceiben mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet érő találatot: az OSK részéről a csereként beálló Manole, majd Thiaw lőtt fölé, a Chindia részéről pedig Honciu próbálkozott egy ellentámadás során. A Sepsi OSK szezonbeli hetedik döntetlenjét játszotta, illetve ez volt az ötödik idegenbeli pontosztozkodása. A piros-fehérek a bajnokság 34. fordulójában szabadnaposak, és játék nélkül gyűjtik be a három pontot.
„Olyan mérkőzés volt, amelyen bármi megtörténhetett volna, és végül is elmondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk ezzel az egy ponttal. Az első félidőben nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, sajnos nem sikerült gólt szereznünk, és a játék képével ellentétben ők jutottak vezetéshez. A második félidő fordítva alakult, ők kezdeményeztek többet, de mi rúgtunk gólt. Fel voltunk készülve arra, hogy egy kombinatív játékot játszó csapat ellen kell megküzdenünk. Úgy gondolom, hogy a szurkolók és a nézők jól szórakozhattak, és örülök annak, hogy nem veszítettünk. Ismétlem, akár nyerhettünk volna, de éppen úgy ki is kaphattunk volna. Gratulálok a szurkolóinknak, akik végig buzdítottak bennünket, és civilizáltan viselkedtek, ami nem mondható el a târgoviştei részről, főleg, hogy a hangosbemondón keresztül olyan dolgok hangzottak el, amelyeknek nincs mit keresniük egy stadionban. Amikor a hangosbemondón keresztül is folyik az uszítás, akkor nagy gondok vannak, függetlenül attól, hogy milyen ellentétek vannak, vagy mit gondolnak ők, hogy milyen ellentéteknek kellene lenniük közöttünk. Gratulálok a szurkolóinknak, hogy ezekre nem válaszoltak” – fogalmazott a mérkőzés után Valentin Suciu edző.
II. ligás labdarúgó-bajnokság, 33. forduló: Chindia Târgovişte–Sepsi OSK 1–1.
Târgovişte, Eugen Popescu Stadion, mintegy 1000 néző. Vezette: Florin Mihai Marcu (Nagyvárad). Târgovişte: Căbuz–Martac, Vătavu, Ispas, Dumitraşcu–Pătru (Nisipeanu, 72.), Honciu, Mihai, Crinel Stoica (Pencea, 78.)–Neguţ, Cherchez. Edző: Nicolae Croitoru. Sepsi OSK: Niczuly–Răduţoiu, Burlacu, Damian, Olteanu–Minciună, Mitra (Manole, 47.)–Greu (Jakab, 88.), Thiaw, Huiban–Ene (Bujor, 56.). Edző: Valentin Suciu. Gólszerzők: Honciu (39.), illetve Thiaw (63.). Sárga lap: Vătavu (18.), Ispas (43.), Neguţ (61.), illetve Răduţoiu (81.), Huiban (84.), Burlacu (87.), Mitra (90+2.).
További eredmények: Baloteşti–Szatmárnémeti Olimpia 1–0 (gólszerző: Nica 22.), Mioveni–Clinceni 3–2 (gsz.: Florescu 48., Stoica 78., Nilă 85., illetve Chiacu 14., 31.), Foresta Suceava–Nagyváradi Esthajnalcsillag 2–0 (gsz.: Lung 6., Cerlincă 49.), Resicabánya–Brassói FC 1–1 (gsz.: Dina 63., illetve Răchişan 24.), Temesvári Politehnica–Călăraşi 4–1 (gsz.: Ghinescu 43., Blănaru 50., 63., Vucea 87., illetve Ţîră 28.), Râmnicu Vâlcea–Afumaţi 0–3 (hivatalból), Aradi UTA–Tatrangi Egyesülés 3–0 (hivatalból). A Brăilai Egyesülés és a Bukaresti Juventus állt.
A rangsor:
1. Juventus       22    3     4    61–16    69
2. Arad             18    5     7    52–28    59
3. Sepsi OSK      17    7     5    50–26    58
4. Mioveni         17    6     7    48–24    57
5. Brassó           15    9     6    47–30    54
6. Târgovişte     16    3    10    49–30    51
7. Brăila           14    4    11    35–34    46
8. Szatmárn.     13    6    11    39–33    45
9. Călăraşi         12    8    10    41–38    44
10. Afumaţi       12    5    12    35–31    41
11. Suceava       12    5    12    46–47    41
12. Nagyvárad    11    4    15    38–34    37
13. Temesvár      9    7    14    41–51    34
14. Clinceni       10    4    16    42–60    34
15. Baloteşti       8    6    15    34–50    30
16. Resicab.        6    3    21    32–65    21
17. Rm. Vâlcea    4    6    19    16–55    18
18. Tatrang         2    5    23    15–69     1
A 34. forduló mérkőzései (május 12–14.): Brassói FC–Mioveni, Bukaresti Juventus–Chindia Târgovişte, Nagyváradi Esthajnalcsillag–Brăilai Egyesülés, Afumaţi–Foresta Suceava, Sepsi OSK–Râmnicu Vâlcea 3–0 (hivatalból), Călăraşi–Baloteşti, Tatrangi Egyesülés–Temesvári Politehnica 0–3 (hivatalból), Clinceni–Aradi UTA, Resicabánya és a Szatmárnémeti Olimpia szabadnapos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 816
szavazógép
2017-05-08: Sport - :

Tekepálya-avatót is tartottak (KSE-napok Kézdivásárhelyen)

Az idén fennállásának 105. évét ünnepelő Kézdivásárhelyi Sport Egyesület (KSE), a városháza és annak sportirodája május 3–7. között szervezte meg a 16. KSE-napokat a sportcsarnokban, a Sinkovits-stadionban, annak környékén és több sporttelepen. Az öt nap alatt több mint húsz sportágban tartottak vetélkedőket, újdonságként volt távirányítós autóverseny, lány-futsalbajnokság, és a felújított tekepályát is felavatták.
2017-05-08: Sport - :

KSE–Nagyajta 7–1 (Labdarúgás IV. LIGA)

Kézdivásárhely, Sinkovits-stadion, mintegy 300 néző. Vezette: Bucsi Imre László. KSE: Bunduc–Fozocoş, Tompa, Bukur, Albu, Vulcan Sz., Gajdó G., Tankó, Căşineanu, Babei, Kurtuly. Játszott még: Gajdó T., Vojna, Gáll, Oláh. Nagyajta: Neacşu–Manea, Moise, Grădinaru, Pleşa, Simionescu, Tankó, Szabó, Arferie, Árpa, Tompa. Játszott még: Incze. Gólszerzők: Kurtuly 4., 7., 22., 30., 49., 58., Babei 7., illetve Arferie 62. Piros lap: Oláh 61. Ifjúságiak: 14–0.