450 éves a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat

2017. május 12., péntek, Magazin

2017. június 2. és 5. között szervezik meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A székelyek 1567. pünkösd szombatján, pontosan 450 évvel ezelőtt fogadták meg, hogy minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra – derül ki a csíksomlyói ferences rendház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.


A pünkösdi búcsú szónoka nm. és ft. dr. Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. A zarándoklaton részt vesz nm. és ft. Miguel Mau­ry Buendía érsek, a Vatikán bukaresti nagykövete, illetve Anthony Perry, a ferencesek legfőbb elöljárója, miniszter generálisa is.
A búcsú történetét fr. Urbán Erik csíksomlyói templom­igazgató így ismerteti a közleményben:
A boldogságos Szűz Mária tisztelete egykorú a ferencesek Csíksomlyón való letelepedésével, amely az 1440-es években történt. Az első, a gótikus templom pátrónájának Sarlós Boldogasszonyt, vagyis a Szűz Mária látogatása Erzsébetnél titulust választották. Már az első évtizedekben elkezdődött Szűz Mária tisztelete, ami abban állt, hogy a templombúcsú napján a környék népe összegyűlt Csíksomlyón. Rövidesen szokássá vált, hogy az évközi Mária-ünnepeken is jöttek hívek a szomszéd helységekből a Szűzanyát köszönteni. 1444-ben IV. Jenő pápa a templom építéséhez nyújtandó segítségre biztatta a híveket arra hivatkozva, hogy „igen sok nép jár Somlyóra Szűz Máriát tisztelni.” Ez a Mária-tisztelet gyarapodott az idők folyamán.
Ezért gyűltek össze 1567 pünkösdszombatján is a székelyek Csíksomlyóra: segítséget kérni hitükben való megmaradásukhoz és hálát adni Istennek és a Szűzanyának a segítségért. Megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra. Így indult el a pünkösdszombati nagy zarándoklat, amelyet a mai napig hűségesen gyakorol a hívő székely nép, de nem csak, hiszen számos messzi helyről érkeznek a zarándokok. Ennek a fogadalmi búcsúnak a 450. évfordulóját ünnepeljük az Úr 2017. esztendejében, megismételve a régi kérést: „Tarts meg minket őseink szent hitében!”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-05-12: Magazin - :

Érintetlen hun sírokra bukkantak Kínában

Tizennyolc épen maradt hun sírt találtak régészek Kína középső, Honan tartományában – hangzott el múlt héten a kínai központi televízió híradásában. A kínai tudományos akadémia munkatársa elmondta, hogy a sírok azokból az időkből valók, amikor a hunok Kína területén vándoroltak a Han-dinasztia uralkodása idején.
2017-05-12: Nyílttér - :

Az utca hangja

MOLNÁR KATALIN, Sepsiszentgyörgy. Sokan szidják a mai fiatalokat, de én azt tapasztaltam, hogy közöttük is vannak rendes emberek. Koncertjegyet akartam venni – még a Szent György Napok előtt –, de nem tudtam, még nem volt. Nézelődtem erre-arra, de hiába – egyszer azonban szólt valaki, hogy tessék jönni, mert van jegy. Biztos észrevette, hogy mennyire szeretnék bejutni...