Egyetlen önkormányzat, intézmény vagy vállalkozás sem képviseltette magát a Román Vasúttársaság személyszállító részlege brassói regionális központja által Sepsiszentgyörgyön, a vasútállomáson elsősorban számukra szervezett nyílt egyeztetésen. A társaság a térségi vonatjáratok menetrendjével kapcsolatos helyi, megyei észrevételeket, igényeket akarta megismerni.
A megyeszékhelyi állomás vezetősége szerint a találkozón végül csak egymás között egyeztettek a sepsiszentgyörgyiek, valamint a brassói központ kiküldött illetékesei. A küldöttség is csalódott volt, mivel ez volt az egyetlen helyszín, ahol a meghívott intézmények, önkormányzatok képviselői távol maradtak a közvitától, máshol ugyanis elég jelentős volt az érdeklődés, sőt a társaság kérésének megfelelően többen konkrét elképzelésekkel, tervekkel érkeztek a menetrend alakítását illetően. A sepsiszentgyörgyi vasútállomás vezetői szerint érthetetlen, hogy miért nem élt senki a felkínált lehetőséggel – miközben állandó jelleggel hallani, hogy a társaság öncélúan szabja meg a menetrendet, és az utasok nem szólhatnak semmit, csak alkalmazkodnak –, hiszen innen is sokan ingáznak, egyebek mellett Brassóba. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.