Lelkészbeiktató istentiszteletre gyűlt össze a helybeli népes református gyülekezet ősi templomában. Szász Gergely István lelkipásztort Gocsmán Sándor református tiszteletes 40 évi szolgálat utáni nyugalomba vonulását követően hívta és választotta meg egyhangúlag a félezer lelkes zaláni gyülekezet tavaly novemberben.
A fiatal, családos lelkész a Brassó megyei Kóbor szórványában szolgált három évig, majd Bitára került. Hét évi lelkipásztorság után lett – apai-nagyapai ágon lelkész család tagjaként – zaláni lelkész.
Látogatásunk alkalmával Bokor Mihály, ez évben megválasztott megyebíró fogadott. Bemutatta a beiktatóra feldíszített templomot, az új templomkaput és a teljes felújítás alatt álló imatermet. Elmondta, hogy tavaly novemberben felújított lelkészi lakkal fogadta az új lelkipásztort a gyülekezet.
A templomi beiktató beszédet népes gyülekezet előtt nt. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese mondta (Titus.lev. 3:1-3), az új lelkész beköszöntő beszédét pedig az Apostolok cselekedeteinek 3:1-9 verseire építette, melynek üzenetét igyekezett átadni híveinek. Az egyházközség jelképeit a templom kulcsát, a bibliát és a pecsétet Róth Levente beszolgáló lelkipásztor adta át, a környék papjai pedig áldásaikkal köszöntötték a beiktatott lelkészt. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Harmónia Kamarakórus (vezényelt Szabó József karnagy), Magyarósi-Para Imola sepsiszentgyörgyi színművésznő, Orosz Izabella, Orosz Irma, valamint a Bodoki Henter Károly-iskola zaláni tanulói lelkészköszöntő énekes-zenés műsort mutattak be. A lelkészbeiktatót szeretetvendégség zárta a kultúrotthonban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.