Nem is foglalkoztam volna a dologgal, hiszen korrupcióról szól, és azt mindenki tudja, ezt az országot a megvesztegetés, lefizetés, ismeretségen alapuló ügyintézés és hasonló kedves lételemek tartják egyben. Szóval hétköznapi a történet, ráadásul logikus cáfolata is megtalálható kommentként a blogbejegyzés végén.
Röviden. Blogunk szerzőjének (nyilván másoknak is, de ő tette szóvá) feltűnt a „spáciumos” rendszámtáblák sűrű előfordulása. Bejegyzésében azt fejtegeti, hogy azoknak a járműveknek a tulajdonosai, akiknek autója rendszámtábláján a megye és a számkombináció után következő hármas betűcsoportban a betűk nem a szokványos távolságra, hanem széthúzva találhatóak – azok bennfentesek. Úgy véli, ez lenne a jel arra, hogy a forgalomban ne nagyon zaklassák az ilyképp megkülönböztetett sofőröket a rend derék őrei: nézzék el a különféle szabálytalanságokat, a gyorshajtást, a folytonos vonalon előzést, és egyáltalán. Teóriája szerint a különleges rendszámtáblákat a belügyesek vagy közelállóik rendelhetik csak, ez lévén az „egyezményes jel” arra, hogy brancson belüli a sofőr, de ha a „közönséges” embernek van megfelelő összeköttetése, kis csúszópénzzel maga is bekerülhet a kivételezettek kasztjába. Hiszen nem nagy dolog spéci rendszámot készíteni, a présgépnél dolgozónak csak be kell illesztenie egy-egy domborítás nélküli idomot a betűmatricák közé. S hogy mikor tegye ezt, arra különféle módon továbbított instrukciók utalnak, a lényeg, hogy az utasításnak ne maradjon írásbeli nyoma. Bloggerünk arra sem volt rest, hogy bejegyzését fényképekkel illusztrálja – és éppen ez adott módot egy kommentelőnek az elmélet megdöntésére. A felvételeken ugyanis csupán fővárosi bejegyzésű autók rendszámai láthatóak, s míg a megyék jelei kétbetűsek, Bukarest egyetlen B betűje miatt nagy távolság marad a szabványméretű rendszámtáblán a hármas kombinációnak, tehát az esztétika miatt kell távolabb tenni a betűket egymástól. Észszerű, nem?
Mondom, elolvastam, s azonmód át is siklottam a bejegyzés fölött. De hát milyen a kisördög, befészkeli magát, aztán dolgozik. Önkéntelen is elkezdtem figyelni a forgalmat, és nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy bizony, fölöttébb gyakori a „távolságtartó“ rendszám – de mind csak bukaresti bejegyzésű autóknál. Minap aztán a Prahova völgyében kiszúrtam az első nem fővárosi, megkülönböztetett rendszámú autót. Nem volt nehéz felfigyelni a sötétített ablakú Audira, településen belül legalább százhússzal száguldott, kettős záróvonalon előzött, és vezetője nem foglalkozott olyan apróságokkal, hogy emelkedőn és kanyarban, éppen a posadai vadászati múzeum bejárata előtt álljon meg utasát kitenni. Aki – nem mellesleg – egyenruhát viselt.
Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de most aztán le a kalapokkal. Igazából csak azt nem értem, miért csodálkozom eme rendszámtáblás leleményen. Hiszen Orwell óta tudjuk, vannak egyenlőek és egyenlőbbek.