Nemzetközi gitárnapokat szervez május 21–24-e között Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központban a Harmonia Cordis Egyesület. A minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes esemény változatos programot kínál a klasszikus gitár kedvelőinek. A koncertek célja új kibontakozási lehetőséget biztosítani a klasszikus zene magas színvonalú művészei és jövendőbeli előadói számára.
A gitárnapokkal ugyanakkor növelni kívánják a klasszikus gitározás népszerűségét. Az elmúlt évekhez hasonlóan a fesztivál felkarolja a székelyföldi fiatal tehetségeket, és koncertlehetőséget biztosít számukra. A rendezvény az évek során Románia egyik fontos klasszikusgitár-tematikájú programjává nőtte ki magát.
A fellépők között olyan, már maguknak nevet szerzett előadók lépnek fel, mint a japán Mikiya Kaisho, aki 1991-ben született, nagy tanárok mesterkurzusain pallérozta tudását (jelenleg Bécsben tanul), több nemzetközi verseny díjazottja. Bozsoki Gergely Szabadkán született, 2007-ben megkapta a Vajdaság tehetsége díjat több versenyen elért első helyezéseinek köszönhetően. A Venti Chiavi Gitar Triót a pécsi egyetem három fiatal tehetsége alapította 2014-ben – Ritter Zsófia, Kormos Balázs és Tóth Álmos. Orosz Dávid Gergő és Gliga Tudor a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatója, tanáraik: Beke István Ferenc (a fesztivál kezdeményezője és fő szervezője) és Constantin Andrei.
Fellegi Dávid 1995-ben született Pécsen, nemrég maximális pontszámmal vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus gitár szakára, Szemadám Tamás 1993-ban született, 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ugyanebben az évben sok más díj mellett Yamaha-ösztöndíjas lett. A fiatal tehetségek között fellép Kakasi Zsuzsanna és Filip Zsombor, mindketten sepsiszentgyörgyiek.
Nem marad el a főszervező Beke István Ferenc koncertje sem, aki a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke, több díjat is nyert a hazai és nemzetközi klasszikusgitár-versenyeken, valamint számos hazai és külföldi mesterkurzuson vett részt. Kamarahangversenyeket adott Európa és az amerikai kontinensek számos országában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.