Kihirdette Klaus Iohannis államfő tegnap azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él.
A módosítást áprilisban ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, néhány nappal később azonban a jobbközép ellenzéki pártok alkotmányossági óvást emeltek ellene. Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály nem sérti az alaptörvényt.
A törvény a közegészségügyi ellátás „alapelvei” közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki.
A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt. A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról, amennyiben a településen ötezres lélekszámot vagy húszszázalékos lakosságarányt meghaladó számban élnek egy kisebbséghez tartozó lakosok. A kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvény 2018. január elsején lép hatályba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.