Emlékezetes marad a tegnapi nap a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház fogyatékkal élő fiataljai számára: befogadták őket a Puskás Tivadar Szakközépiskola tornatermébe, mi több, közös sportnapot is szerveztek számukra négy középiskola diákjaival együtt.
Közel két éve indult az Írisz Ház és a Puskás-iskola kapcsolata, a közös programok célja, hogy a diákok megismerjék és elfogadják a másságot, a fogyatékkal élők pedig esélyt kapjanak olyan együttlétekre, amikor mindenki egyforma. Az összefogás napját Incze Eszter testnevelő tanár kezdeményezte, aki tanév közben egyengette az íriszesek sporttevékenységét, felhívására pedig a Puskás-csapat mellett a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai is beneveztek a tegnapi rendezvényre.
A város főterén tartott futóversenyen és a stafétajátékokon a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz Ház biztosította az egységes pólókat, a Puskás-iskolaalapítvány húsz kosárlabdát ajándékozott a fogyatékkal élő fiataloknak, a megyei tanfelügyelőség oklevelekkel, a sportigazgatóság serlegekkel járult hozzá a díjazáshoz. A vegyes csapatokban a diákok segítették a sérült fiatalokat, de a legfontosabb, hogy a jó hangulatú verseny nem a gyorsaságról, hanem az együttlétről szólt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.