Önzetlen és mindig szolgálatkész az iránt az ügy iránt, amit önként vállalt, egyszerűen szólva: a székely önrendelkezés megteremtésének emberközeli bajnoka. Aki megértette, hogy semmilyen politikai terv nem valósítható meg a közösség akarata nélkül. A közösségnek pedig szüksége van a tettre kész emberekre. Nem csupán vezetőkre – bár Kézdiszéken, illetve a Székely Nemzeti Tanácsban elnöki, illetve alelnöki tisztsége volt –, hanem olyanokra, akik zsigereikben érzik: személyes hozzáállással, a mindennapi közösségépítő munka hálátlan feladatát is el kell végezni. Önzetlenül, ám konok kitartással.
Péter János a békesség embere volt. Soha nem a konfliktust kereste, a saját vélt vagy valós igazának érvényesítését tartotta szem előtt, hanem a közös ügy iránti elkötelezettséget kérte számon. Már-már követelte. „Mindig vissza kell gondolni, hogy tettünk egy fogadalmat a székely nép javára, nem a rombolására...” – írta az óhatatlanul kiújuló belső viták kapcsán egyik legutolsó levelében a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának levelező listájára. És ezt nem csupán írta és mondta, hanem eszerint cselekedett, legyen szó a nagy rendezvények szervezéséről, segélyakciókról, szegény sorsú székely gyermekek anyaországi kirándulásainak szervezéséről, adományok gyűjtéséről és célba juttatásáról (legutóbb a leégett kommandói iskolának juttatott, többekkel együtt, jelentős könyvadományt).
Péter János számára a közös ügy személyes ügy volt, és soha nem a mit miért nem lehet kifogásokat kereste. Dolgozott, és nem áskálódott, ahogy többször bajtársaiként kissé keserűen megjegyeztük.
Feltétel nélküli szolgálatának igazi eredményét, a székely önrendelkezés intézményes kereteinek megteremtését nem érhette meg. De a székely öntudat újjáépítésében elvégzett munkája itt marad közöttünk.