Május 19–21. között a Bihar megyei Cséffa adott otthont az országos kettesfogathajtó-bajnokság első fordulójának, amely egyben háromcsillagos világbajnoki kvalifikációs verseny is volt.
A megmérettetésen 13 romániai fogat – köztük a kökösi Farm utca 500. szám alatt található Bartha lovastanya fogathajtója, Bartha Eduárd –, illetve 7 külföldi – magyar, horvát és szerb – versenyző is próbára tette magát. Bartha a pénteki díjhajtó versenyben a tizenegyedik helyen végzett, a szombati maratonhajtást hatodikként zárta, míg a vasárnapi akadályhajtáson szintén hatodik lett, ezzel a háromcsillagos verseny összesített pontversenyében is hatodik helyen végzett, így bebiztosította részvételét a szeptember 22–25. között megrendezendő szlovéniai világbajnokságon.
A háromcsillagos verseny első helyén a magyarországi többszörös világbajnok, Lázár Zoltán végzett, a dobogó második fokára a szintén magyar Kákonyi Norbert állhatott, míg a harmadik Rákóczi Gergő lett. Az országos bajnokság első fordulójának összesített eredményét figyelembe véve Bartha Eduárd a harmadik helyről várja a folytatást.
„Mivel ez volt az idény első versenye, a lovak idegesek voltak, illetve az is megzavarta őket, hogy a hidegebb időjárást Cséffán a meleg váltotta fel. Ezen a pályán legutóbb 2014-ben tartottak versenyt, viszont a szervezésre nem lehet panaszunk, az akadály- és maratonhajtó pályák rendben voltak, megdolgoztatták mind a hajtót, mind a lovakat. Sikerülhetett volna jobban is az év első megmérettetése, viszont egy ostorbontó verseny volt, vagyis október óta először álltunk rajthoz, viszont örülünk, mert ezzel a háromcsillagos részvétellel bebiztosítottuk a világbajnokságon való részvételünket” – értékelt Bartha Róbert fogattulajdonos, aki azt is elmondta, hogy a bajnokság második fordulóját július 7–9. között Bodokon az új fogathajtópályán szervezik, ami egyben pályaavató ünnepség is lesz. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.