Május 21-én szervezték meg a Prima Evadare hegyikerékpáros versenyt, ahol 2032 versenyző iratkozott be a Bukarest és Snagov közti 55 kilométeres, erdőkkel tarkított táv teljesítésére. A címvédő Dinamo BikeXpert Racing Team sepsiszentgyörgyi kerékpározója, Molnár Ede alig egy másodperccel maradt le a dobogós helyről, és negyedikként fejezte be a megmérettetést.
Kelet-Európa legnagyobb hegyikerékpáros maratonját ezúttal 1205 versenyző fejezte be, viszont a Dinamo BikeXpert Racing Team kiváló taktikával megkaparintotta a dobogós helyezéseket, illetve a negyedik helyet is a 21 éves Molnár révén.
„A tavalyhoz képest a pálya egyes részeit kicserélték, voltak olyan szakaszok, amelyek nekem nem feküdtek. Igazság szerint több sárra számítottam, hiszen olyankor nagyobb kihívást jelent a verseny. A csapattal egy taktikát dolgoztunk ki a megmérettetés előtt, bolyban bicikliztünk, Madaras és én hátvédként az ellenfelet tartóztattuk fel, így az első négy helyen végeztünk csapattársaimmal. Jól éreztem magam, örülök a Dinamo BikeXpert Racing Team kiváló eredményeinek” – mondta a verseny után Molnár Ede.
Eredmény: 1. Vlad Dascălu 1:39:18.20 óra, 2. Alexandru-George Stancu 1:39:18.80 óra, 3. Madaras Attila 1:43:25.50 óra, 4. Molnár Ede 1:43:26.45 óra.
A többszörös országos bajnok, Molnár Ede május 27-én és 28-án a németországi Albstadtban a hegyikerékpáros XCO- és triálvilágkupán teszi próbára magát. (miska)