A politikai üldözött

2017. május 22., hétfő, Belföld

Sebastian Ghiţă üzletember azt kérte a szerb legfelsőbb bíróságon, hogy ne adják ki Szerbiából, mert Romániában politikai üldözött. A kétórás kihallgatáson Ghiţă ügyvédje kérte, hogy az előzetes letartóztatást enyhébb felügyeletre, házi őrizetre változtassák. A bíróság tudomásul vette a kérést, döntését a következő tárgyaláson közli. A szerb legfelsőbb bíróság azzal kapcsolatban hallgatta ki Sebastian Ghiţăt, hogy a román hatóságok hivatalosan kérték kiadatását. (Transindex)

A MELEGJOGOK ELLEN ÉS MELLETT. A Normalitás menetének nevezett megmozduláson a család védelmében, a Diverzitás menetén az LGBT (homoszexuálisokat, biszexuálisokat és transzneműeket tömörítő) közösség jogaiért vonultak fel szombaton Bukarestben. A Normalitás menetét, amelyet a hagyományos keresztény családok értékeinek védelmében szervezett meg az Európai Nemzeti Identitás Tömbje (BINE), 13. alkalommal tartották meg a fővárosban. A mintegy 200 felvonuló egy része 20 méter hosszú román zászlót vitt, mások az Új Jobboldal, a Nagyrománia Párt és az Egységes Románia Párt zászlait lobogtatták. Szintén szombaton tartották a bukaresti Kiseleff parkban a Diverzitás menetét. Az LGBT közösség jogainak védelmében szervezett demonstráción több százan vonultak fel, olyan jelszavakat skandálva, mint Közösen védjük meg jogainkat!, Az egyházat el kell különíteni az államtól!, Le a homofóbokkal!, Mások vagyunk, de egyenlőek! Az esemény szervezője az ACCEPT egyesület volt. (Krónika)
AZ ANTENA3 ÚJABB BOMBAHÍRE. Nem hagyta szó nélkül az RCS & RDS főrészvényese, Teszári Zoltán, hogy az Antena3 azt állította róla: szoros kapcsolatokat ápolt Traian Băsescuval a volt államfő mandátumának idején. Az Antena3 ezt az állítását egy lehallgatott 2013-as telefonbeszélgetésre alapozta, amelynek hanganyaga a korrupcióellenes ügyészségtől szivároghatott ki. A hírtelevízió által közzétett felvételen Teszári Zoltán és az RCS & RDS jelenleg bűnvádi eljárás alatt álló volt adminisztrátora cégügyekről beszélgettek, az üzletember pedig egyszer csak megjegyezte: „Tudod ki volt nálam? Traian és Răducu”. Az Antena3 szerint Traian nem lehetett más, mint Băsescu, Răducu pedig a volt államfő veje, Radu Pricop. Ezt bombahírként tálalta Mihai Gâdea, a televízió igazgatója. A sajtó elől legendásan elzárkózó Teszári a hírre sajtóközleményt adott ki, amelyből kiderül, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetésben emlegetett Traian nem Băsescu, hanem Traian Sirian, az RCS & RDS egyik alapítója, Răducu pedig a fia, Radu Sirian. A hírre Traian Băsescu is reagált, közölve, hogy azt sem tudja, hogy néz ki a magyar üzletember. (Maszol)
BÜNTETHETŐ SOK CIGARETTAÁRUS. Május 20-ig vissza kellett volna vonni a kereskedelemből a régi típusú dobozokba csomagolt cigarettát, és akár 100 ezer lejes bírság is kiróható a kereskedőkre, ha nem szedik le polcaikról ezeket. Mivel a készletek nem merültek ki, a forgalmazók paradox helyzetbe kerültek. Romániának még tavaly májusban gyakorlatba kellett volna ültetnie a vonatkozó uniós irányelvet, de kapott egy év haladékot, a gyakorlatba ültetésről szóló törvény azonban csak decembertől lépett hatályba, így fél évvel rövidült a régi szabályok szerint gyártott cigaretták értékesítési ideje. Emiatt a készleten levő cigarettamennyiség nagy része régi csomagolású, a kereskedők pedig – bár törvényesen jutottak birtokukba – nem értékesíthetik azokat. Ettől az időponttól a cigarettásdobozok mindkét oldalának 65 százalékát az illusztrációnak kell elfoglalnia, és ezeket a képeket minden év január elsején cserélni kell, hogy a fogyasztók ne szokják meg azokat. A Romániai Kis- és Közepes Kereskedők Országos Egyesülete május 12-én arra kérte a hatóságokat, hogy hosszab­bítsák meg a régi törvény szerint gyártott cigaretták határidejét, mert egyes boltok be is csődölhetnek, ha nem tudják eladni készleteiket, vagy büntetést kapnak. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 596
szavazógép
2017-05-22: Világfigyelő - :

Magyarellenes provokáció Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton Beregszászon tartott választmányi ülésén nyilatkozatban ítélte el, hogy a napokban ismeretlenek a kárpátaljai magyarság elleni provokációs célból magyar autonómiát sugalló táblákat helyeztek ki a Beregszászi és a Nagyszőlősi járás területén, felszólítva az ukrán hatóságokat a tettesek felkutatására és megbüntetésére.
 
2017-05-22: Világfigyelő - :

Egyre több bevándorló

Egyre több migráns próbál átjutni a magyar–román határon – mondta Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.