A drogfogyasztás megelőzéséért

2017. május 23., kedd, Közélet

„Ha minden tantárgyat őszinte átérzéssel, a diákok érdeklődését felkeltő módon és nyitottsággal tanítanának, akkor talán jobb kedvvel mennénk iskolába” – mondta Szabó Virág Viktória, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola kilencedikes diákja egy kábítószer-fogyasztás megelőzését célzó előadást követően, amelyet a múlt héten tartottak a megyeközponti Puskás Tivadar Szakközépiskolában az unitárius egyház Gondviselés Segélyszervezetével együttműködve.
 

 

Szabó Virág Viktória nem az egyetlen tanuló, aki azt szeretné, hogy nyíltan lehessen beszélni olyan témákról, amelyek foglalkoztatják a diákokat, de úgy érzi, ritkán kapnak őszinte eligazítást bizonyos területeken. A felnőttek elmondják, hogy nem szabad ezt és azt tenni, így vagy úgy viselkedni, ez ellenben nem elég, hiteles iránytűk kellenek – véli.
Az unitárius egyház Gondviselés Segélyszervezete arra összpontosít tájékoztató jellegű előadásaival, hogy felhívja a figyelmet különböző társadalmi jelenségek káros hatásaira, segítsen az eligazodásban, de semmiképpen ne tiltson és ne ítélkezzék. Céljaik között szerepel, hogy a társadalomban jelen lévő veszélyeket tudatosítsák a fiatalokban, ennek érdekében tájékoztató karavánt indítottak az iskolákban a közösségi média célszerű felhasználása, az elsősegélynyújtás fontossága, az önkéntesség és a függőségek megelőzése témakörökben. Utóbbi része volt az említett múlt heti, drogmegelőzést célzó programnak, amelyen a házigazda iskola diákjain kívül részt vettek a Berde Áron-iskola tanulói is. Közülük többen elmondták: Kalóz János György kolozsvári pszichológus előadása nemcsak azért volt hiteles számukra, mert a másfél évtizede előadóként is működő pszichológus-addiktológus a korosztályuknak megfelelően tálalta a téma leginkább elhallgatott részleteit is, hanem azért, mert őszintén mondta el, ő maga is megjárta egykor a kábítószer-fogyasztás mélységeit és az abból történő felépülés nehézségeit.
A Gondviselés Segélyszervezet folytatja tájékoztató körútját az iskolákban, és mindig azokat szólaltatja meg, akik a leghitelesebben mondhatják el: mi a jó és mi a rossz. Bartha Alpár kökösi unitárius lelkész, a Gondviselés Segélyszervezet területi megbízottja lapunknak elmondta: a szegények segítése, a többi diakóniai szervezettel való együttműködés, a sürgősségi és gyógyító szolgálat mellett  a megelőző és a tájékoztató munkát tartja a Gondviselés a legfontosabbnak. Abban bíznak, a segítő- és szeretetszolgálatok a legjobbat tudják adni a szenvedő embernek, de az is fontos számukra, hogy a fiatalok tudatosan éljenek egészségesen, ne a baj kezelésére összpontosítsanak, hanem a megelőzésre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2017-05-23: Jegyzet - Kuti János:

Milyen a jó kisebbség? (A múlt hét)

Szörnyűséges, hogy némely, magát egységes nemzetállamnak tekintő ország minden törekvése ellenére Európában még mindig mintegy 60 millió az őshonos nemzeti kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó személyt tűrnek meg. Ennek fele sem tréfa, és még a fele is sok lenne, különösen azoknak, akik nyakig vannak a kisebbségiekkel. Egy igazi nemzetállam nem ismeri el a több országban is működő autonómiát, önrendelkezést, mert csakis ő akar önrendelkezni saját kisebbségi polgáraival is.
2017-05-23: Közélet - Hecser László:

Döntések futószalagon (Tanácsülés Baróton)

Ellenszavazat és tartózkodás, sőt, hozzászólás nélkül fogadta el Barót tanácsa a májusi soros ülésén szereplő tizenhárom határozattervezetet.