Nyolcvankilenc éves korában meghalt Roger Moore, az Angyal – Simon Templar – és James Bond egykori alakítója, aki a Minden lében két kanál című krimisorozat egyik főszereplőjeként Tony Curtisszel alkotott felejthetetlen párost.
1927. október 14-én született egy londoni rendőr egyetlen gyermekeként. Festőművészi ambíciói miatt tizenöt évesen félbehagyta iskoláit, ezután volt portás, grafikus, trükkfilmrajzoló és modell. A sudár, jóképű, kékszemű Moore végül színészként futott be.
A világhírt 1963-ban Simon Templar szerepe hozta meg számára: az Angyal kalandjai című tévésorozat több mint száz részét csaknem száz országban kísérték nézők milliói feszült figyelemmel. 1971-től Tony Curtis oldalán játszott a Minden lében két kanál című, Európában elsöprő sikert arató krimivígjáték-sorozatban. Moore neve legjobban James Bondként volt ismert. Őfelsége 007-es ügynökének szerepét Sean Connerytől vette át. 1973 és 1985 között hét Bond-film készült vele. A későbbiekben váltakozó színvonalú filmeket forgatott.
1991-től az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) jószolgálati nagykövete volt, a feladatot a felejthetetlen Audrey Hepburn felkérésére vállalta el. A brit színész 2002 óta negyedik feleségével Monacóban és Svájcban élt. II. Erzsébet brit királynő 2003-ban lovaggá ütötte, így kijárt neki a Sir megszólítás. 2007-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, mégpedig – 007-es ügynöki múltja miatt – a 7007-es házszám előtt. Önéletrajzi kötetét My Word Is My Bond címmel adta ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.