A kétszeres győztes Petra Kvitová indul az idei wimbledoni teniszbajnokságon, hét hónappal súlyos kézsérülését követően. A hírt a cseh játékos menedzsmentje jelentette be kedden.
Kvitová neve a már zajló francia bajnokság nevezési listáján is szerepel, menedzsere, Katie Spellman azt mondta, hogy az indulással kapcsolatban csak az utolsó pillanatban hoznak döntést. A párizsi Roland Garroson a főtábla küzdelmei vasárnap kezdődnek, a sorsolást pénteken készítik el. A Wimbledonban 2011-ben és 2014-ben győztes Kvitová legutóbb a franciákkal vívott Fed Kupa-döntőben lépett pályára 2016. november 12-én. Jelenleg a 16. helyen áll a világranglistán. A 27 éves Kvitová december 20-án sérült meg az otthonában egy betörés során. A behatoló – akinek személyazonosságára azóta sem derült fény – késsel sebesítette meg a teniszezőt, akinek az ütőt fogó bal kezén mind az öt ujja, valamint két ideg is megsérült, ezért az eset után meg kellett műteni. Az orvosok minimum féléves kihagyással számoltak. A teniszező azonban a vártnál gyorsabban gyógyult meg, és május elején a közösségi oldalán már megosztott egy fotót, amely edzés közben készült róla.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.