Református hírnökKöszönet a segítőknek

2017. május 25., csütörtök, Közélet

„Az a közösség, ahol ennyi szép, egészséges, életvidám gyerek van, nyugodt lehet, mert van jövője! Csak vigyáznunk kell rájuk, s szeretetben, hitben felnevelnünk őket – ez a mi feladatunk. Köszönöm ezt a szép napot, a közös éneklést, a mesét s a barangolást a gyermekkoromban, nagymamám hajdani virágoskertjében” – írta a családi nap emlékkönyvébe Forró Viola tanító néni, aki az egyik segítőnk volt a szemerjai református egyházközségben szervezett eseményen.


Immár második alkalommal szerveztünk családi napot gyülekezetünkben a vallásórás és a vasárnapi iskolába járó gyerekek és családtagjaik számára. Az együttlét énekléssel kezdődött, majd Incze Zsolt lelkipásztor igét olvasott, a gyerekek pedig szabadon imádkoztak. Ezután Tófalvi Mihály udvarhelyi mesemondó örvendeztette meg a szíveket, majd kezdődhetett a színvonalasan előkészített kézműves-foglalkozás. Igazi csapatmunka volt, és megtapasztalhattuk, hogy a jóisten mindig kirendeli a segítőket. Köszönetet mondunk Demeter Éva néprajzkutatónak, Handra Réka vallástanárnak, Forró Viola, Pál Melinda, Vasile Ágnes tanítónőknek, Szakács Kinga közgazdásznak, Tusa Nóra grafikusnak, tiszteletes asszonynak és Koncz Gabriella (Bici tanci) tánctanárnak. Ők azok, akik mindig első hívásra jönnek és segítenek, ötleteiket, türelmüket, idejüket áldozzák szeretettel. Köszönet érte, hiszen így kerülhetett sor papírszövésre, porcelánfestésre, ablakdísz-, vasalóskép-, képeslap- és ékszerkészítésre és a Nagymama virágoskertje kézműves-foglalkozásra.
Az elfogyott lángosok számából következtetve mintegy 90–100 résztvevő fordult meg a családi napon. A több mint száz darab lángos elkészítését Pünkösti Évának, Csabának és Simon Éva néninek köszönjük. De az asszonyok a gyülekezetből sütivel is kedveskedtek. Gyönyörű időt rendelt a jóisten, felülírva minden elvárásunkat. A lángos begyúrt tésztája csak szaporodott.
Hiszek a csodákban, hiszek a csodálatos gyerekekben, hiszek a jó cselekedetben!
„Köszönjük, hogy részesei lehettünk e vidám napnak és társaságnak, és kívánjuk, hogy sok ilyen legyen még” – írta a Kiss család az emlékkönyvbe.
Végül egy közmondással zárom ezeket a sorokat, amelyet Tófalvi Mihály mesemondó bízott a lelkünkre: „Szíved, ha szűk, a föld tágasságának mi haszna?”

Incze Hajnalka

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-05-25: Közélet - :

Református hírnök: Kazettás mennyezetek rejtett kincsei (Határtalanul! – 2017)

A halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ gimnazistái újabb Határtalanul! programot bonyolítottak le, ezúttal együtt a kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjaival.
 
2017-05-25: Közélet - Farkas Réka:

Túlbuzgó prefektus vagy túlzó panaszok? (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)

Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.