Nem indul a nyári budapesti világbajnokságon Kyle Chalmers, a 100 méteres gyorsúszás riói olimpiai bajnoka. Az ausztrál sportoló szívritmuszavarral küszködik, ezért megműtik. A rendellenesség nem életveszélyes, de az életminőséget, illetve a sporttevékenységet negatívan befolyásolhatja.
„Egyre inkább szenvedek az abnormálisan gyors szívverés miatt az edzéseken és versenyeken, így szükségessé vált a műtéti beavatkozás” – áll az úszó közleményében, amelyben ugyanakkor megemlíti, hogy korábban is operálták már, de az nem segített. A még csak 18 éves Chalmers hozzátette, nagyon nehéz döntés volt lemondani a budapesti vb-szereplésről, ám hosszabb távú céljai miatt ezt meg kellett hoznia, és így a 2018-as Gold Coast-i nemzetközösségi játékokra összpontosít majd.
Chalmers bejelentésére Jacco Verhaeren, az ausztrál válogatott vezetőedzője úgy reagált, hogy az egészség mindennél előbbre való. „Sosem alkalmas az idő egy ilyen műtét elvégzésére, de mivel a legutóbbi három jelentős megmérettetésem közül kettőn szenvedtem a tünetektől, az orvosom tanácsára meg kellett hoznom a döntést a visszalépésről” – fogalmazott Chalmers, akit néhány héten belül operálnak meg.
Áprilisban egy másik ausztrál úszó, a 26 éves James Magnussen mondta le az idei vb-részvételt. A 100 méter gyors kétszeres világbajnoka, londoni olimpiai ezüstérmese a nemzetközösségi játékokra hivatkozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.