Elhunyt csütörtökön egy kanyaróval fertőződött, négy hónapos kislány a craiovai sürgősségi kórházban. A csecsemő kiskorú édesanyjától kapta el a betegséget, aki nem volt beoltva kanyaró ellen. Az eset hatására az egészségügyi miniszter újból a készülő oltástörvény mihamarabbi elfogadása mellett érvelt.
A kislányt május 10-én utalták kórházba a kanyaróvírus tüneteivel, majd légúti szövődmények léptek fel, és ezekbe halt bele – mondta a craiovai sürgősségi kórház igazgatója, Cristina Geormăneanu. Dolj megyében ez a hatodik haláleset, amelyet kanyaró okoz, országos szinten a huszonhetedik.
Florian Bodog egészségügyi miniszter tegnap Craiován kijelentette: „az oltás az egyetlen módszer, amivel a betegség megelőzhető. Az országban tájékoztató kampány zajlik. Az oltásokról szóló törvény hamarosan a parlament elé kerül. Nagyon sok szülő ad hangot aggodalmának amiatt, hogy a közösségekben, ahová a gyerekeik járnak, oltatlan gyerekek is bekerülhetnek, akik a többiek egészségére és életére veszélyt jelentenek”. A tárcavezető hozzátette: a kanyaró megelőzésére is használt MMR (románul ROR) oltásból 110 ezer adagot osztottak szét az országban, a minisztérium pedig most újabb 300 ezer dózist vásárol, hogy minden igénynek eleget tehessen. A hatkomponensű (hexavalens) oltás kapcsán az egészségügyi miniszter azt mondta, azt az eddigieknél nem magasabb áron szerezték be. A miniszter szerint kizárólag biztos, jó minőségű oltóanyagot importálnak.
A közegészségügyi intézet honlapján közölt tegnapi összesítés szerint egy hét alatt 310-zel nőtt a kanyarós megbetegedések száma. A statisztika szerint a betegség tavaly februári megjelenése óta immár 6434 megbetegedést jegyeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.