Kétszázezer eurós óvadék kifizetése ellenében szabadlábra helyezték tegnap a szerb hatóságok Sebastian Ghiţă volt képviselőt.
Belgrádi hivatalos források szerint megtiltották Ghiţának, hogy elhagyja a szerb fővárost, útlevelét visszatartották, illetve kötelezték, hogy havonta kétszer jelentkezzen a rendőrségen mindaddig, amíg lezárul az ellene folytatott eljárás, amelyet amiatt indítottak a szerb hatóságok, mert hamis (szlovén) iratokkal igazolta magát. Az ügyben tartott, május 19-ei kihallgatáson a volt képviselő azt kérte a szerb bíráktól, ne hagyják jóvá a román igazságügyi minisztérium kiadatási kérelmét, mivel hazájában politikai üldözés áldozata. A Tanjug szerb hírügynökség szerint amennyiben Sebastian Ghiţă nem tartja be a bíró és az ügyész által megszabott feltételeket, az óvadék összegét elkobozzák. A volt képviselőt április 13-án tartóztatták le a szerb fővárosban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.