Gyakorlati hozadéka lehet a parlamenti albizottság székelyföldi látogatásának, román kollégái kérésére Kulcsár-Terza József várhatóan hivatalos bemutatót tarthat a régióról, specifikus gondjairól az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságnak. Erről az MPP-s képviselő számolt be a kétnapos kiszállást értékelő sajtótájékoztatóján.
Feszültnek nevezte Kulcsár-Terza a Sebastian Cucuval folytatott megbeszélést, nem volt jó hangulatú találkozó, erősödött meggyőződése, hogy a kormánybiztos felső utasításra cselekszik. Szó volt a magyar nyelv használatáról, a székely zászlóról, a kétnyelvű feliratokról – Cucu kitartott álláspontja mellett, hogy ő csak a törvényt alkalmazza –, de vita kerekedett a magyar gyermekek románoktatásáról is, a prefektus nem értette, miért lenne szükség speciális tantervre, mint fogalmazott „Romániában élünk, mindenkinek tudnia kell románul”. Végül kicsit elbizonytalanodott, amikor Kulcsár-Terza rákérdezett, normálisnak tartaná-e, ha Magyarországra költözne, hogy gyermekei ugyanolyan tankönyvből tanulják a magyar nyelvet, mint a magyar iskolások. „Látszott, elgondolkozott, mintha megértette volna a lényeget” – számolt be a képviselő. Elmondta, eddig nem találkozott a prefektussal, de most felajánlotta, szívesen nyújt tájékoztatást, ad tanácsokat máskor is, jó lenne, ha időről időre leülnének és megtárgyalnák a vitás dolgokat.
Kulcsár-Terza József ismét kitért a civil szféra képviselőivel folytatott megbeszélésre, mint fogalmazott, kollégái majdnem teljes képet kaphattak az itteni helyzetről. A román polgármesterekkel szervezett közös vacsorára csak a dobollói községvezető ment el, így az csonkára sikerült, pedig szerették volna irányukba is kiterjeszteni a párbeszédet. Ezt követően vetette fel Vîrză Mihăiţă SZDP-s képviselő, jó lenne, ha pontosabban megismernék kollégáik is a székelyföldi helyzetet, Kulcsár-Terza pedig rábólintott, ha a bizottságban szavazatával is támogatja a javaslatot, ő szívesen tart egy magyarázó, eligazító bemutatót. Szükség lenne erre, mert a parlament tagjainak többsége nagyon keveset tud a régióról, az itt élőkről, valós követeléseikről, a román média elhallgatja vagy ferdítve mutatja be a történéseket, csak botrányok esetében foglalkozik a térséggel, s lám, az albizottság mostani látogatását sem tartották említésre méltónak.
Az MPP-s képviselő reméli, kollégáiban partnerekre talált, nemcsak ígérik, támogatják is majd kezdeményezéseit. A székelyföldi találkozókról jegyzőkönyv készült, megszületik egy jelentés is, amely a román parlament hivatalos dokumentuma lesz.