,,Utatok nem lesz zökkenőmentes, hisz kevés az a diák közöttetek, aki kihasználta azt, amit az iskola számotokra nyújtott" — fogalmazta meg Ravasz Erzsébet, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója, mitől félti a tegnap ballagó végzősöket. A sikeres pályázatairól ismert iskola ősztől magáénak tudhatja a megye egyik legkorszerűbb, számítógép-vezérlésű gépekkel felszerelt műhelyét, az épület elkészült, tanévkezdésre a felszerelés is a helyén áll, a beruházás összértéke közel 900 000 euró, amit az iskola PHARE-TVET-pályázaton nyert.
A korszerű laboratóriumok kihasználása mellett ebben az iskolában kedvezményesen lehet felkészülni az ECDL-vizsgákra, bizonyos szakokon ingyen, máshol kedvezményesen szerezhetik meg a diákok a gépkocsi-vezetői jogosítványt, van bentlakás, étkezde, és ami a munkahelykeresés szempontjából a legfontosabb, olyan szakmákat lehet megtanulni és gyakorlatban is elsajátítani, mint számítógép-kezelés, automatizálás, gépjármű-elektronikai műszerész, távközlés, különböző gépipari és elektrotechnikai, elektronikai szakterületek. A négyéves szakközépiskola és a háromlépcsős szakiskola nappali és esti tagozatán közel hétszázan tanulnak, tegnap két XII. és három XIII. osztály végzősei ballagtak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.