Fellépni Trump politikája ellen

2017. május 30., kedd, Világfigyelő

Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter. A szociáldemokrata politikus a menekültügyről nemzetközi szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy bűntárssá válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben.

A világ legfejlettebb országait összefogó G7 csoport vezetőinek találkozója nem csak egy rosszul sikerült csúcsértekezlet volt, a történtek sajnos az erőviszonyok átalakulását és azt mutatják, hogy az Egyesült Államok az elnök tevékenysége miatt kihull a fontos nemzetek sorából. Így a Nyugat kisebb vagy legalábbis gyengébb, mint a Donald Trump előtti időkben – mondta Sigmar Gabriel.
Az új washingtoni vezetés rövidlátó politikája ellentétes az Európai Unió érdekeivel, mert felerősíti a menekültek Európa felé irányuló áramlatát, a klímavédelmi politika akadályozásával felgyorsítja a globális éghajlatváltozást, egyre több fegyvert értékesít válságövezetekben és felszítja a vallások közötti konfliktusokat – jelentette ki a német diplomácia vezetője. Washington elszigetelődési politikája csak tovább súlyosbítja a gondokat, és elfordulást jelent a nyugati politikai konszenzustól – tette hozzá Sigmar Gabriel.
Angela Merkel kancellár egy berlini konferencián mondott beszédében kiemelte, hogy a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény történelmi siker, de a G7-csúcson az amerikai küldöttséggel folytatott viták világossá tették, hogy az egyezmény végrehajtásához hosszú és rögös út vezet. Ezek a viták is jelzik, hogy egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire. Azonban Németország és az Egyesült Államok továbbra is szoros partneri együttműködést folytat majd.
Merkel előző nap hangoztatta, hogy Európának saját kezébe kell vennie sorsát, és ugyan meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával, s jó szomszédságra kell törekedni Oroszországgal és más államokkal, de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-05-30: Világfigyelő - :

Lombardia és Veneto autonómiáját szeretnék

A függetlenség régi álmát igyekszik megvalósítani az észak-olaszországi Lombardia és Veneto tartomány a helyi autonómiáról rendezendő népszavazással, amelynek időpontját október 22-re tűzték ki. Ezt Roberto Maroni, Lombardia tartományi elnöke, az Északi Liga politikusa jelentette be tegnap. A referendumról szóló határozatot a legnanói csata évfordulóján írták alá, amelyben 1176-ban a Lombárd Liga megvédte függetlenségét I. Barbarossa Frigyessel szemben.
2017-05-31: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Következő lapszámunk június 2-án, pénteken jelenik meg.

Gyermeknapi rendezvények
SEPSISZENTGYÖRGY. * A Pro Vita Hominis Társaság június 1-jén 9.30-tól a kórházban fekvő kisgyermekeket, majd 10 órától a park szélén, a Szent József-templom előtti részen az óvodásokat és kisiskolásokat ajándékozza meg Andrei Mária A szeretet című, két mesét tartalmazó füzetkéjével.