Öt napig román nyelvű iskolába járt és román családoknál lakott a csíkszentimrei Arany János-iskola tizenhárom V–VIII. osztályos diákja. A gyermekek szülőfalujuktól háromszáz kilométerre, Dolj megyében, a Craiovához közeli Leu községben – ahol senki sem beszél magyarul – életre szóló tapasztalatot szereztek.
A csereprogram ötlete nyolc éve fogalmazódott meg a román nyelvet oktató Tánczos Viktóriában, aki hosszú keresgélés után felvette a kapcsolatot a Leu községi Nica Barbu Locuşteanu-iskolával, és hamar kiderült, hogy az ottani romántanárnő, Constanţa Tudor ezelőtt 30 évvel Gyergyócsomafalvára volt kihelyezve, ott tanított. Mivel az ötlet neki is nagyon tetszett, azonnal szervezésbe kezdtek, és 2009-ben 15 szentimrei diák elutazott Olténiába, majd röviddel ezután az ottani gyerekek is ellátogattak Székelyföldre. A népszerű projekt folytatására azonban sokáig nem volt mód, ám Tánczos Viktória az idei tanévben úgy döntött, feléleszti a programot, amelynek fő célja, hogy a magyar gyermekek használható romántudást szerezzenek. (Székelyhon)
EGY PERREL KEVESEBB. Lezárta a legfőbb ügyészség az eljárást azon gyanúval kapcsolatban, miszerint Traian Băsescu volt államfő bukaresti főpolgármesteri mandátuma alatt bizonyos ingatlanokat törvénytelenül szolgáltathattak vissza eredeti tulajdonosuknak. A fővárosi sajtó hosszasan cikkezett arról, hogy Băsescu 66 házat szolgáltatott vissza egyazon személynek. Később az ingatlanok bérlői azt állították, hogy a házakat nem a valós örökös kapta vissza. Az ügyészek vizsgálatot indítottak, de Băsescu elnöksége alatt felfüggesztették az eljárást. A volt államfőt három hete hallgatták ki ez ügyben, távozásakor azt mondta: nem ismeri a kérdéses ingatlanok tulajdonosát, a visszaszolgáltatás pedig a törvény betartásával valósult meg. (Agerpres)
NEGYEDÜK UNIONISTA. A román parlament tagjainak közel egynegyede, összesen 110 szenátor és képviselő iratkozott be az Egyesülés Barátai nevű törvényhozói csoportba, amelyet tegnap jegyeztettek be a határon túli románokért felelős bizottságban. Az új, pártokon felüli tömörülés az Acţiunea 2012 nevű platform kezdeményezésére alakult meg, és fő célja a Moldovai Köztársasággal való egyesülés előmozdítása, az állampolgársági törvény támogatása, a testvértelepülések számának növelése és más kapcsolatok kiépítése, illetve fenntartása. Az unionista parlamenti csoportban jobb- és baloldali román politikusok is vannak, elnöke Constantin Codreanu, a szintén unionista szemléletű Traian Băsescu volt államfő pártjának (NMP) egyik képviselője, aki úgy véli, hogy Románia következő nagy célja – a NATO- és EU-csatlakozás után – a Moldovával való egyesülés kell hogy legyen. (Hotnews)