Tágasságot nekünk is...

2017. május 31., szerda, Közélet

Játszani, énekelni, táncolni és főként együtt lenni egy udvaron, egy színpadon, egy közösségben – ezzel a céllal gyűlt össze tegnap nyolc óvodai csoport a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthonban a Tágasságot nekünk is... elnevezésű programra. A házigazdák öt csoportja mellett a megyeközponti Pinocchio, valamint a kökösi és a gidófalvi óvoda kicsinyei is felléptek a csűrszínpadon.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele


A népi gyermekjátékaink tárházából merített műsorral fűszerezett találkozót Prezsmer Imola óvónő-tanfelügyelő kezdeményezte jó néhány évvel ezelőtt, és azóta minden esztendőben megszervezik külön-külön minden óvodai módszertani körzetben. Az idei házigazdák kis festett faládikóval leptek meg minden fellépő csoportot. Az ajándékokat egy tulipános láda rejtette, amelyről Márk Emese igazgató elmondta, régebb minden falusi házban volt ilyen, és a menyecske hozta magával a házasságba, ebben volt a hozománya. És arról is szólt, hogy dédapáink munka után a csűrben gyűltek össze mulatni, erről kapta az óvoda fedett játéktere a csűrszínpad elnevezést. Ének és tánc után itt is volt mulatság, a gyermekek zsíros kenyeret és kürtőskalácsot majszoltak, nagyokat nevettek és új barátokat szereztek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-05-31: Közélet - Bokor Gábor:

Először volt gyermeknap Nagyborosnyón

Gyerekzsivajtól volt hangos tegnap a nagyborosnyói központi park. A Bartha Károly Gimnázium minden tanulóját – beleértve a községhez tartozó falvakban levő alárendelt tanintézményekben tanulókat is – gyermeknapi ünnepségre hívták. A rendezvényt a polgármesteri hivatal kezdeményezte, a szervezésben részt vett a lécfalvi Leza Egyesület és a gimnázium tanári kara is. A rendezvény sikerét mutatja, hogy közel 350 gyerek vett részt a programokban.
2017-05-31: Közélet - Iochom István:

Zabola is csatlakozik a kórházegyesülethez (Kézdi-orbaiszéki polgármesterek találkozója)

Tegnap Zabolán az önkormányzat tulajdonában levő gyárpusztai vendégházban tartották soros találkozójukat a kézdiszéki polgármesterek. A találkozóra Fejér Levente polgármester és Demes Botond alpolgármester az orbaiszéki elöljárókat és a megyei önkormányzat vezérkarát is meghívta.