mint gyermeket, kit megvert a család,
s e csonka létbe pőrén taszított.
A bátorság, mi hajszolt esztelen
törökverő hadaknak büszke élén,
most ott töpreng, mint bomlott lelkű bölcs
a meghasonlás sáncainak szélén,
mert messze űzték felbérelt ebek,
és hűlt helyén trónol valaki más:
az édent vesztett sértett bűntudat,
s a romlott lelkű nyűtt identitás.
Múltunk keresztjén vérző Krisztusunk,
kit megfeszít vagy megsirat a nép,
maroknyi hely e megcsonkolt hazának,
csak ez maradt: a jó kelet-közép...
Az üdvösségnek morzsáit kaparjuk,
míg hitünk ellen négy égtáj feszül,
bár önfalait bontja le a kényszer,
mi egy vagyunk a bűnösök közül,
és mindhiába minden áldozat,
mely eret vág e megbomlott világért,
a bölcs Nyugat mára már sült bolond,
és Európa mondja magáét.