A Balkán legészakibb országa nagy repülőmérnökéről – aki mellékesen a második világháború idején a náciknak dolgozott – elnevezett fővárosi repterén is eszerint zajlik az élet. Akad ott csendben tébláboló, amolyan ártatlan megfigyelőnek kinéző figura, aki diszkréten felajánlja szolgálatát a láthatóan eltévedt turistának: elfuvarozza bárhová, állítja, olcsóbban is, mint az engedéllyel rendelkező taxisok. Neki csak az abszolút naivak dőlnek be, de hát a repülőtereken sokféle népség megfordul, mindig kerül köztük, akit át lehet verni. Kicsit jobb a transzferjáratok buszsofőrjeinek helyzete, ők a parkolóban szabadon reklámozhatják magukat, náluk az a szokás, hogy ordibálva ismertetik úti céljukat, s emiatt el sem ítélhetőek, merthogy a repülőtéri hangosbemondó egyetlen információ közzétételére hajlandó csupán: senki ne bízza poggyászát idegenre, ha nem akar anélkül maradni. De ez legalább jó sűrűn elhangzik, helyi nyelven és angolul is, hadd tudja az idegenből jött, hová is érkezett.
Vizuális eligazítóval sincs sűrűn ellátva a terminál. Egyszerű ember azt hinné, a légikikötő a legideálisabb hely az ország turisztikai látványosságainak népszerűsítésére, pláne, hogy lenne is bőven, minek hírverést csinálni. A soha nem működött sugármeghajtású gép megtervezőjéről elnevezett repülőtér azonban csak egyetlen reklámmal van bőségesen ellátva, az köszön vissza mozgásérzékelő vezérelte önnyíló ajtóról és az újságosbódé oldaláról, maszatosra fogdosott tartóoszlopról és kávéautomatáról egyaránt. Eme kiváltságos, a reptéri reklámpiacon egyeduralmi helyzetben levő „vállalkozás” pedig nem egyéb, mint a fogyasztóvédelmi hivatal. A kettős célú plakát arra buzdítja a jövő-menőket, ha fogyasztói mivoltukra vonatkozó rendellenességet tapasztalnak, hívják a feltüntetett telefonszámot, ugyanakkor az üdvözlés szerepét is betölti, amennyiben kéttucatnyi nyelven írva található rajta az a bizonyos egy- vagy kétszavas formula. Ami finnül úgy hangzik, hogy Tervetuloa, hollandul, hogy Welkom, horvátul, hogy Dobro dosli, lengyelül, hogy Witaj, norvégül, hogy Velkommen, olaszul, hogy Benvenudo, spanyolul, hogy Bienvenido, svédül, hogy Välkommen, szlovákul, hogy Vitaj, s van ott még cirill, meg héber, meg görög betűs írás is.
Mielőtt még anyanyelvemen olvasó felebarátaim közül bárki is felkapná a fejét, hó-hó, hát arra megy ki a játék, hogy nincs ott a plakáton a magyar nyelvű üdvözlés, s nosza rajta rögvest a diszkriminációt kivizsgáló hivatalhoz, megnyugtatom Önöket: ott van, az egyébként grafikailag csapnivaló kivitelezésű falragasz kellős közepén virít, szép lila betűkkel. Azt írja, hogy: Fogadtatás! Így, ékezettel, felkiáltójellel.
Hát igen, a repülőtereken sokféle népség megfordul, bizonyára akad köztük olyan is, aki a magyart a Google-fordítóval tanulta. Mi, akiknek anyanyelvünk, vendégeinknek továbbra is azt mondjuk: Isten hozott!