OPREA NEM KÉR A BIZOTTSÁGBÓL. Levélben értesítette Gabriel Oprea a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottságot, hogy nem jelenik meg előttük kihallgatáson, mert ez év áprilisában ugyanebben az ügyben már tanúvallomást tett a legfőbb ügyészségen, az eljárás adatai pedig nem nyilvánosak, áthágná a büntető perrendtartási törvénykönyv előírásait, ha másutt nyilatkozna a témáról. A parlamenti bizottság elnöke, Mihai Fifor szerint saját kivizsgálásuk nem keresztezi az ügyészség munkáját, de levélben fogja ezt tisztázni a vádhatósággal, és kész a hatóságokhoz fordulni, ha Oprea újra megtagadja a válaszadást tőlük, mert „nem csak játsszuk a bizottságosdit”. Oprea egyébként nem az első, aki kihúzza magát, ezért a Traian Băsescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártot képviselő Robert Turcescu már bejelentette, hogy visszavonul a bizottságból, mert az kezd nevetségessé válni. (Evenimentul zilei)
MEGSZEGETT VÁLASZTÁSI ÍGÉRET. Lemondott az áfa eltörléséről a lakások és a sajtóreklámok esetében az SZDP – jelentette be Liviu Dragnea pártelnök, aki azzal indokolta ezt a döntést, hogy maguk az érintettek – az ingatlanközvetítő és a reklámügynökségek – kérik ezt tőle. A lakások és a sajtóreklámok áfamentesítése az SZDP egyik választási ígérete volt, törvénytervezetét is kidolgozták, amely a szenátusban rostokol. Az intézkedés csak a kis méretű vagy szociális célokat szolgáló ingatlanokra (lakások, idős- és gyermekotthonok, rehabilitációs központok) és a sajtóreklámokra vonatkozott volna, de Dragnea most az mondja: „erőszakkal nem fogunk jót tenni, ha az érdekeltek nem kívánják”. Amellett – egyelőre? – még kitartanak, hogy a mezőgazdasági szolgáltatások (vegyszerek, vetőmagok és bizonyos munkálatok) áfamentesek lesznek. (Revista 22)
KÉSZÜLNEK A NAGY FELADATRA. Az Európai Unió Tanácsának elnöksége lehetőséget biztosít majd Romániának arra, hogy jelentősen hozzájáruljon az európai projekt megszilárdításához – jelentette ki Sorin Grindeanu. A kormányfő azt mondta: abban a fél évben, amikor el kell látnia az elnöki tisztséget, Romániának szembe kell majd néznie a brexittel, az EP-választásokkal, valamint legalább 350, tárgyalás tárgyát képező üggyel. „Mindez olyan lehetőséget jelent, amelyet sem én, sem az ország nem szeretne elszalasztani” – fogalmazott Grindeanu az EU-elnökséget előkészítő országos tanács ülésén. Hozzátette: nagy felelősséget ró Romániára a 2019-ben esedékes elnökség; tizenkét évvel az ország EU-csatlakozása után lehetőség nyílik bebizonyítani, hogy Románia képes hat hónapon át ellátni ezt a feladatot. Ennek stratégiai előkészítése az országos tanács feladata. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.