Mi, hol, mikor?

2017. június 6., kedd, Mi, hol, mikor?

Előadások Sepsiszentgyörgyön
* A magyarországi Szentváry-Lukács János hadtörténész, a projekt egyik gazdája előadást tart A nagy háború hősei honlap és könyv készítésének műhelytitkai címmel cserkészeknek és érdeklődő felnőtteknek ma 16 órától a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia közösségi termében. A rendezvény házigazdája a 14-es Dr. Kovács Sándor és a 40-es Szent György Cserkészcsapat.
* Dr. Csapó János, a Sapientia – EMTE és a Debreceni Egyetem professzora ma 17 órától Hiedelmek, téveszmék, babonák és félretájékoztatás az élelmiszer-fogyasztásban – avagy mennyire higgyünk a reklámoknak, internetes információknak, kósza híreknek címmel tart előadást a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának 205-ös termében.
* Dr. Vankó Zsuzsanna, a teológiai tudományok doktora, budapesti főiskolai tanár, a Scola Scriptura rektora ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai Írisz Házban Mit tehetünk lelki egészségünk megőrzéséért a sokféle egészségtelen hatás környezetében témakörben tart előadást.
* A miklósvári Kálnoky-kastélyban kiállított háromszéki nemesi címerekről, valamint csík- és udvarhelyszéki címeres emlékekről tart előadást a címertani világnap (június 10.) alkalmából dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke június 8-án, csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.

Röviden
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Játékfüggőségben szenvedőknek külön csoport alakult, várják a gyógyulni vágyókat (fiatalokat is).
VÖRÖSKERESZT. A Kovászna Megyei Vöröskereszt minden kedden 9–12 óráig a székházban (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca 7. szám) vérnyomás-, vércukorszint- és koleszterinszint-mérést végez.
A SZORGOS KEZEK díszítőművészeti szakkör kézműves-tevékenysége ma 15–18 óráig a sepsiszentgyörgyi belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám).
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 17 órától balett kisiskolásoknak, 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység.
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban hosszú filmek megtekintésére kibérelhető a terem legtöbb 12 személy számára. Vetítési időpontok: keddtől péntekig 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat-vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától, hétfőn zárva.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket 12–20 óráig ma Kisbaconban és szerdán Magyarhermányban gyűjti.

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház e heti műsorán: június 7-én, szerdán 12 órától a kamarateremben Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka); június 8-án, csütörtökön 19 órától a nagyteremben Bertolt Brecht: A városok dzsungelében (rendező: Porogi Dorka); június 11-én, vasárnap 19 órától a kamarateremben Igor Bauersima: norway.today (rendező: Kövesdy István).
M STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház június 9-én, pénteken 12 órától a Háromszék Táncstúdióban a Romeo & Julia című előadást játssza (rendező: Uray Péter).

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) MAI programja: 17.45-től Arthur király: A kard legendája (kalandfilm); 18-tól és 20.15-től A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (kalandfilm); 22-től Hogyan legyél latin szerető (vígjáték).

Zene
AZ EUFÓNIA KULTURÁLIS EGYESÜLET a XVI. Ifjúsági Kamaraegyüttesek Fesztiválját jú­ni­us 7-én 16 órától tartja a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében.

Tánc
A Háromszék Táncegyüttes ma 19 órától a Mundruc című előadását játssza a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban. A Könczei Árpád rendezésében készült produkció Mátyás István „Mundrucnak” és Martin Györgynek állít emléket. Jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában lehet (telefon: 0267 315 104). Az előadásra érvényesíthetők a május 24-én és 25-én elmaradt előadásokra kiváltott jegyek.

Műhelyfoglalkozás és tárlatvezetés
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. szám) kreatív műhelyfoglalkozást és interaktív tárlatvezetést szervez 3–18 éves csoportoknak június 6–15. között a Networks című kiállítás kapcsán. Érdeklődő csoportok jelentkezését a 0736 063 924-es és a 0724 338 562-es telefonszámon vagy a studio@magmacm.ro e-mail-címen várják. Az ingyenes műhelyfoglalkozások és tárlatvezetések időpontja és tartama – óvodásoknak és diákoknak – rugalmasan alkalmazkodik a különböző csoportok igényeihez. A fog­lalkozások alatt készült fotó- és videódokumentációt a Magma felhasználja népszerűsítő kiadványaiban.

Erdővidék Múzeuma
KALENDÁRIUM. Június 9-én, pénteken 18 órától a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete és Erdővidék Múzeuma Kalendáriuma közös szervezésében a múzeum Kászoni Gáspár Termében a Környezetünk, életünk sorozat részeként a környezetvédelmi világnap alkalmából Zöldellő vidék, avagy együtt egy zöld Erdővidékért címmel inter­aktív tevékenységgel egybekötött délutánra kerül sor. Foglalkozásvezetők: Egyed Emőke és Benkő László. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus.
KIÁLLÍTÁS. Szente-Szabó Ákos festő- és grafikusművész Axis mundi című kiállítása június 30-ig látogatható munkanapokon 8–16 óráig az Erdővidék Múzeumában.

Meghallgatás Sepsiszentgyörgyön
Június 7-én 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje – közölte Cătălina Dinu brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes. Kovászna megyében eddig hetven személy jelentkezett meghallgatásra az év első öt hónapjában.

Székelyföldi szakrális maraton
Az erdélyi Mária Út Egyesület által kezdeményezett, június 10-én sorra kerülő II. Székelyföldi Szakrális Maraton központja Csíksomlyó lesz. Az útvonalakat a Szent László-évhez kapcsolódó emlékhelyek érintésével, valamint Márton Áronra és Somlyói Miklósra emlékezve alakítják ki. A természet – közösség – élmény jegyében tartott egynapos, 200–250 zarándok részvételével zajló rendezvény a természetjárás három módját – gyalogosan, futva, kerékpárral – sajátosan ötvözi. A maratonra bárki benevezhet felekezeti hovatartozástól, nemzetiségtől, lakhelytől, nemtől, életkortól függetlenül. Részletek a www.szakralismaraton.ro honlapon.

Háromszéki huszártoborzó
Nyolcadik alkalommal rendezik meg június 9–11. között a Háromszéki huszártoborzót, amelyet idéntől Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred parancsnoka emlékének ajánlanak. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával a toborzó csapatok újból kézdiszéki útvonalon haladnak, meglátogatva az eddigi toborzásokból kimaradt településeket, hogy felelevenítsék ezt a régi katonai szokást. Felkérnek minden magyar katonai hagyományőrzőt határon innen és túl, minden székely lovasembert, hogy egyenruháját vagy nemzeti viseletét magára öltve csatlakozzon és legyen részese a VIII. Kiss Sándor Emlékhadjáratnak. Ugyanakkor meghívják Kézdiszék, Háromszék lakosságát, hogy kövesse nyomon a csapatok vonulását, és tapasztalja meg, hogyan csalogatták zászlaik alá hadba vonuló huszárjaink és honvédjeink a virtusos, bátor székely regrutákat. Érdeklődni, bejelentkezni Jakab Kevend hő. huszárkapitánynál (0758 050 861, jakab.kevend@gmail.com) és Kádár László hő. huszár őrnagynál (0757 580 126, kadar.laszlo73@gmail.com) lehet.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai Ambrózia II. gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-06-06: Gazdakör - Incze Péter:

A tavalyi fiatalgazda-pályázatok eredményei (Vidékfejlesztés)

Múlt heti anyagunk folytatásaként most a tavalyi, fiatal gazdák támogatására benyújtott pályázatok eredményeit ismertetjük. A fiatal gazda pályázat útján 40, illetve 50 ezer euró támogatást kaphat a gazdaság SO-euró értékétől függően, két részletben: sikeres pályázat esetén a szerződés megkötése után a teljes összeg 75 százalékát, a második részletet pedig legtöbb három év után.
2017-06-06: Világfigyelő - :

Jóvátételt a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért (Trianoni megemlékezés)

Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.