Rendkívüli lovas esemény helyszíne volt vasárnap délután a miklósvári Kálnoky-kastély parkja. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat és a Gróf Kálnoky Alapítvány támogatásával alakult lovascsapat népes közönség előtt mutatta be rendkívüli tudását. Az elmúlt hét folyamán a szintén Miklósváron tartott főpróbát a gróf Kálnoky Tibornál vendégeskedő Károly walesi herceg, a brit trónörökös is megtekintette. A Szép színes világ – avagy miért lopták el a székely gazda lovát? című előadást Kálnoky Anna rendezte, a lovascsapat edzője Ambrus Szabolcs, a tornagyakorlatokat Váncsa Eszter tanította be.
A több mint félórás – humoros elemeket is tartalmazó, hangulatos zenei aláfestés mellett zajló, akár igaz történésnek vagy lovas bohózatnak is beillő – előadás keretében a fellépő tíz gyerek talajon, négy pónin és a Kalifa névre hallgató hátaslovon mutatott be egyéni és csoportos akrobatikus elemeket.
A sepsikőröspataki Kálnoky-lovardában edző lovascsapatot 2014-ben alapították, tagjai most 8–12 év közötti gyerekek. A kezdetkor 142 kőröspataki gyerek közül választották ki a legrátermettebbeket. Számukra nem volt idegen a lovakkal való kapcsolat, a falu roma negyedében, az erdő közelében laknak, otthonuknak mondják az erdőt. Felmenőik közül sokan pásztorok, vagy épp erdei gyümölcsök, gombák szedésével tartják el magukat. „Bátrak és vidámak, kitartóak, a tornában mind a legügyesebbek szeretnének lenni, és ami a legfontosabb: szeretik a nagybetűs Lovat” – hangsúlyozta az előadás felvezetőjében Kálnoky Miklós. Azt is elmondta, a produkció azt hirdeti, hogy mindenütt vannak tehetséges gyerekek, csak esélyt kell kapniuk, hogy ezt megmutathassák – ezért is állították össze a lovas előadást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.