A KSE 7–2-re diadalmaskodott hazai pályán Kovászna felett a bajnokság 29. fordulójában, így az utolsó előtti játéknapon bebiztosította bajnoki címét, hiszen megtartotta négypontos előnyét a játék nélkül három pontot gyűjtő, címvédő Gelence előtt. A harmadik Papolc FC szintén játék nélkül szerzett három pontot, mert a vendég Berecki FC nem jelent meg, illetve Barót 6–1 arányban nyert hazai közönség előtt Uzon ellen, míg Réty hatgólos mérkőzésen játszott döntetlent Illyefalva csapatával. A Csernátoni FC otthon szenvedett vereséget Bardoc együttesétől, Perkő pedig az Ozsdolai FC ellen győzött.
A Kézdivásárhelyi SE Hargita megye bajnoka, vagyis Maroshévíz ellen játszik osztályozó mérkőzést a harmadosztályba jutásért. Az odavágót június 17-én 18 órától rendezik Maroshévízen, míg a visszavágóra június 24-én 17.30-tól kerül sor Kézdivásárhelyen.
Eredmények: Kézdivásárhelyi SE–Kovászna 7–2 (gólszerzők: Kurtuly 35., 60., 87., Gajdó T. 54., Căşineanu 62., Bukur 67., Vulcan 72., illetve Călugăreanu 10., Lázár 80./ifjúságiak: 3–1), Barót–Uzon 6–1 (gsz.: Cojocaru 1., 30., Lázár 40., Zelch 63., Dénes 71., Vincze 76., illetve Szabó 82./ifjúságiak: 12–3), Réty–Illyefalva 3–3 (gsz.: Farkas 10., Varvara 27., Keresztély 85., illetve Pulugor 20., Veress 54., Székely 66./ifjúságiak: 21–3), Nagyajta–Bölön 3–0 (gsz.: Árpa 6., 66., Arferie 88./ifjúságiak: 2–5), Csernátoni FC–Bardoc 1–3 (gsz.: Orbán 32., Molnár 4., 51., illetve Bedő Cs. 84./ifjúságiak: 1–6), Papolci FC–Berecki FC 3–0 (a vendégcsapat nem jelent meg, így zöldasztalnál elveszítette a mérkőzést), Perkő–Ozsdolai FC 3–0 (gsz: Bartók R., 27., Dima 55., 67./ifjúságiak: 6–3), Gelence–Kilyén 3–0 (hivatalból).
A táblázat:
1. KSE 24 3 2 114–17 75
2. Gelence 23 2 4 97–31 71
3. Papolc 21 3 5 89–35 66
4. Bardoc 17 5 7 71–40 56
5. Réty 17 4 8 80–49 55
6. Csernáton 16 5 8 74–34 53
7. Perkő 11 4 14 65–57 37
8. Uzon 11 3 15 58–88 36
9. Bölön 11 2 16 40–63 35
10. Ozsdola 10 2 17 40–76 32
11. Kovászna 9 4 16 50–82 31
12. Illyefalva 9 3 17 46–63 30
13. Nagyajta 9 1 19 48–58 28
14. Barót 8 3 18 34–114 27
15. Bereck 7 3 19 37–84 24
16. Kilyén* 4 3 22 23–75 15
A 30., utolsó forduló mérkőzései: Illyefalva–Perkő, Kovászna–Réty, Uzon–KSE, Bölön–Barót, Bardoc–Nagyajta, Berecki FC–Csernátoni FC, Kilyén–Papolci FC 0–3 (hivatalból), Ozsdolai FC–Gelence. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.