Címertani előadás
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében csütörtökön 19 órától a miklósvári Kálnoky-kastélyban kiállított háromszéki nemesi címerekről, valamint csík- és udvarhelyszéki címeres emlékekről tart előadást a címertani világnap (június 10.) alkalmából dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke
Évadzáró mesebarangolás a Cimborákkal
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 4–11 éves gyerekeknek mesebarangolást szervez június 11-én, vasárnap 11 órától, valamint június 13-án, kedden és június 14-én, szerdán 10 és 12 órától a Székely Nemzeti Múzeumban. Az interaktív foglalkozás alatt a főszereplők mellett az igazi mesehősök maguk a gyermekek, akik csapatokat alkotva Az okos leány meséjét járják be. Az interaktív mese során egyéni és csapatépítő feladatokkal a gyermekek bátorságát, ügyességét és kreativitását tesztelik. Az élményszerű barangolás személyiségfejlesztő hatása mellett a gyerekek képzelőerejét is megmozgatja, a bátorságpróbák segítségével önbizalmuk fejlődik, együttműködési készségük javul. A 10 órától tartandó mesebarangolásokra óvodás csoportok, 12 órától pedig kisiskolás csoportok jelentkezését várják (legtöbb negyven fő mindkét korosztályban) a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) telefonszámra. Belépő: 3,50 lej gyermekeknek. A program megvalósításában együttműködő partner a Székely Nemzeti Múzeum. Részletek a www.facebook.com/Cimborak oldalon.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház ma 12 órától a kamarateremben Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka); csütörtökön 19 órától a nagyteremben Bertolt Brecht: A városok dzsungelében (rendező: Porogi Dorka) előadását játssza.
Zene
* A XVI. Ifjúsági Kamaraegyüttesek Fesztiválját ma 16 órától tartják a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében.
* Edda Művek-koncert lesz ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi főtéren.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) MAI programja: 16.15-től Firenze és az Uffizi Képtár (olasz dokumentumfilm); 17-től és 20-tól A múmia (amerikai kalandfilm); 18-tól Hannibál tanár úr (magyar dráma 90 percben); 22-től A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (amerikai–ausztrál kalandfilm). * A Hannibál tanár úr az elnyomó, diktatórikus hatalom s annak minden brutalitása és ostobasága ellen szól. Nem véletlen, hogy a film bemutatója az 1956-os eseményekben is kulcsszerepet játszott. Azonban bármelyik korban, bárhol aktuálissá válhat, minden korszak számára van üzenete. Ezért is válhatott a magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotásává, és 2000-ben a magyar filmkritikusok titkos szavazással az évszázad tizenkét legjobb magyar filmje közé választották.
Rádió
A Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai adása: 9-től imaszándékok fogadása; 9.15-től dicsőséges rózsafüzér; 12.15-től déli magazin. Honlap: www.mariaradio.ro.
Kiállítás
Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Művelődési Központban (Bástya-ház) június 8-án, csütörtökön 18 órától „Ahonnan csak adni lehet…” – Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel rendez kiállítást az Árkosi Művelődési Központ, Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy, valamint Kós András örökösei. Köszöntőbeszédet mond Farkas Balázs ügyvezető konzul (Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa), a tárlatot megnyitja Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállítás házigazdája Kopacz Attila, kurátora Szebeni Zsuzsanna. A rendezvény zenei vezetője Stan Katalin. Fellép: Constantin Muşat (hegedű) és Ioana Ionescu (zongora). A közönség ismét találkozhat Németh Júlia műkritikus Kós Andrásról szóló monográfiájával, valamint a művész Élet és rajz című önéletrajzi könyvével. A kiállítás nyitóeseménye a Kós András pályáját bemutató sepsiszentgyörgyi sorozatnak, amelynek második részében Gazda József Kós Andrásról készített monográfiáját mutatják be. A válogatás főhajtás az adományozó, ajándékozó művész előtt.
Ingyenes magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–18 óráig Bardocon, 18–20 óráig Erdőfülében a kultúrotthonokban fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek összeállítják a magyar állampolgársági kérelmüket, segítenek a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, valamint a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérelmezésében és az útlevél igénylésében is.
Gyermeknapi nyertes tombolák
Nyertes számok: 4579, 3439, 38, 2748, 3111, 2662, 1077, 2740, 926, 3022, 1118, 447, 4111, 3901, 1152, 2922, 4024, 1799, 3508, 2567, 489, 2595, 3268, 2661, 3639, 1004, 807, 2892, 3024, 1792, 1666, 3904, 3093, 1290, 2571, 2097, 2441, 4482, 3772, 329, 342, 1847, 3588, 1394, 344, 240, 2478, 1780, 3260, 314, 3363, 1015, 2574, 806, 2862, 2149, 3589, 2454, 2657, 606, 2188, 3403, 2467, 1926, 2040, 2762, 2437, 313, 2594, 4176, 1877, 3756, 1240, 2404, 2717, 81, 4411, 4116, 3497, 1407, 10, 1648, 525, 2527, 3783, 2056, 498, 2909, 4219, 3079, 1523, 2606, 3687, 459, 4422, 2917, 4736, 2400, 1022, 4249, 1813, 1569, 1875, 1345, 1090, 3020, 4512, 4126, 3354, 738, 996, 2563, 1376, 2794, 1610, 2463, 4426, 3238, 819, 408, 4063, 1564, 2259, 3004, 2447, 2222, 3785, 1220, 317, 2559. A díjak átvehetők a Máltai Szeretetszolgálat székhelyén, Sepsiszentgyörgyön a Horgász utca 34/B szám alatt júniusban hétfőn és pénteken 17–18 óráig.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai Ambrózia II. gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Kézdivásárhelyen ma 9–12 óráig a Bem József, Május 1., Józsa Béla, Táncsics Mihály, Mikes Kelemen, Oroszfalvi, December 30., Nagy Sándor utcában szünetel az áramszolgáltatás.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Angyaloson és Fotosmartonoson szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mivel kiürült az Angyalos ellátását biztosító víztartály. Folyamatosan szolgáltatják az ivóvizet Gidófalván, és újratöltik a fotosmartonosi és angyalosi ivóvíztartályt.
KÖNYVKIÁLLÍTÁS. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban június 7–30. között könyvkiállítás tekinthető meg Sütő András (1927–2006) születésének 90. évfordulója tiszteletére.
JOGI SZOLGÁLAT. Szerkesztőségünkben ma 13–15 óráig Balogh Klára jogtanácsos fogadja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
CSEREBEREKLUB. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Hobbi Cserebereklubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától társaságitánc-tanfolyam kezdőknek. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától nyugdíjastorna, 19 órától kondiaerobik felnőtteknek. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyerekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
GOMBAVIZSGÁLAT. Sepsiszentgyörgyön a központi piacon naponta – szombat és hétfő kivételével – 9 és 11 óra között Zoltán Sándor gombaszakértő a fogyasztásra gyűjtött gombákat ellenőrzi és tanácsot ad. A szolgáltatás ingyenes.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket 12–20 óráig ma Magyarhermányban, csütörtökön Szárazajtán gyűjti.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.