Jól vizsgázott a júliusi budapesti vizes világbajnokság fő helyszíne, a Duna Aréna a június 1. és 4. közötti Budapest Openen a nyári vizes világbajnokságot szervező cég szerint.
A négynapos rendezvényen sikeresen tesztelték az uszoda akkreditációs rendszerét, versenyzői útvonalait és biztonsági szolgálatát is, valamint kiemelt figyelemmel követték az önkéntes segítők munkáját. Emellett a szervezők megfigyelték a versennyel kapcsolatos eszközök – a rajtpisztoly, az időmérők és a kijelzők – működését, folyamatosan biztosították a tévéközvetítést, valamint a technikusok két verseny között még egy gyors kötélcserét is modelleztek, hiszen erre legutóbb, Kazanyban is szükség volt.
A Budapest Openen medencébe ugró versenyzők kiemelték, hogy a hagyományos uszodákhoz nem hasonlítható tágas tér és az igazi szurkolói hangulat hatalmas lökést adott nekik. A jobb eredmények elérésében más is segíti őket: a versenymedence 3 méteres mélysége olyan tökéletes vízáramlást biztosít, hogy az eddig ismert medencékhez képest jobb időket lehet benne elérni.
A komplexumban az átadás óta ez már a második nagyszabású esemény volt, ugyanis május 25. és 27. között itt rendezték a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét is.
Az alig két év alatt felépült, két olimpiai méretű medencét is rejtő, eredetileg 6000 fős Duna Aréna a világbajnokság idejére egy, a vizes sportok világszínvonalú kiszolgálására alkalmas, 12 000 férőhelyes stadionná bővül, ezzel az első olyan magyarországi komplexum, amelynek befogadóképessége a világversenyt követően csökkenthető.
A vizes világbajnokságra július 14. és 30. között kerül sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.