A pénzzel való bánásmód komoly feszültségekhez vezethet a párkapcsolatban. Egyikük tehetősebb családból jön, ahol nyaranta messzire utaztak, és sok pénzt költöttek. A másik fél családjában egyáltalán nem tellett drága utazásokra, sok volt a munka és kevés a szabadidő. Az egyik család nagy hangsúlyt fektetett a takarékosságra, a másik viszont nagyvonalúan bánt a pénzzel. Ilyenkor garantálhatóak az alkalmazkodási nehézségek.
Amikor elmúlt az esküvő ragyogása, s alábbhagyott a mézeshetek szenvedélye, az ifjú feleségnek tanácstalanságában semmi okosabb nem jutott az eszébe, a szüleihez fordult anyagi segítségért. Ez a lépés azonban még a pénzügyi gondoknál is nagyobb zűrzavart keltett: az újdonsült férj zavarba jött, hiszen minden tőle telhetőt megtett, mégsem sikerült olyan anyagi feltételeket teremtenie feleségének, amilyenekhez szokott, ezenkívül az apósáéktól kapott havi támogatás is bántotta.
Az anyagi gondok még a legideálisabb kapcsolatban is sok bajt okozhatnak, ám nemcsak a pénz mennyisége, hanem a felhasználási módja is meghatározza a család életszínvonalát, ezért nagy szerepe van az életmód kialakításában.
Az is zavart okozhat a házasságban, ha valamelyik fél rosszul határozza meg, mi élvez számára elsőbbséget. Ha például a férj élete legfontosabb részének csakis a munkáját látja, akkor felesége egyre inkább csökkent értékűnek fogja érezni magát. Talán ő is keres majd magának a házasságon kívül valami „fontosabbat”, vagy csalódottan visszahúzódik. De a feleség is felcserélheti a helyes rangsort, ha mondjuk a családot helyezi a házassága elé. A gyermekeit tekinti elsődleges feladatának, a férjével való házastársi kapcsolatot pedig másodrangúnak. Különösen kritikussá akkor válik a helyzet, ha az asszony a gyermekei iránti odaadását egyfajta házastársi pótléknak tekinti, mi több, gyermekeivel szövetkezve egységfrontot alkot a férjjel és apával szemben. Egy ilyesfajta magatartás nem csupán a házasságon üt mély sebeket, de a gyermekek lelki fejlődésén is.
Csaknem minden családban az egyik szülő szigorúbb a nevelést illetően, mint a másik. Ez általában az apa, de ez esetben pont fordított volt a helyzet. Egy fiatal édesanya odahaza a legidősebb gyermek volt, és őt magát is igen szigorúan nevelték. Párja a legfiatalabb volt öt testvér közül, és így inkább kényeztették – nem is annyira a szülei, mint inkább a nővérei. Ezeknek a családi felállásoknak maradandó kihatásai vannak, így már senki sem lepődött meg azon, hogy gyermekeik nevelésében inkább az édesanya volt a szigorúbb fél, az édesapa viszont ezt kiegyensúlyozandó gyakran az engedékenyebb. Eltérő hozzáállásuk nemegyszer lett konfliktusok forrása, úgyhogy újra meg újra meg kellett beszélniük egymással nevelési módszereiket.
Az illetékességi területeket is nagyon fontos tisztázni. Ha a gyakorlati kérdések nincsenek megbeszélve, és este mindketten élelmiszerrel teli szatyrokkal érkeznek haza, akkor legalábbis heves szóváltásra lehet számítani. Az ilyen összeütközések viszonylag könnyen elkerülhetőek, ha világosan elkülönítjük egymástól azt, hogy kinek mi a feladata.
A házasfelek itt figyelembe vehetik egymás adottságait. Ha a feleség végzettségénél fogva jártas az adó- és pénzügyekben, akkor adott esetben a férj miért ne engedhetné át neki ennek a területnek a kezelését? Ha a férj otthonosan mozog a konyhában, és a serpenyők körüli tevékenység eredménye nemcsak fogyasztható, hanem egyenesen ízletes – tekintse áldásnak ezt a párja.

Kertész Tibor

(folytatjuk)