A lándzsás útifű (Plantago lanceolata) az igazi „hős” növény, hiszen még az aszfaltozott járdák, utak repedésein is áttör, és mintegy térfoglalóan szétterjeszti hosszú, valóban lándzsás leveleit. Példaképpen én is itt fényképeztem le.
A tőálló rozettában szétterülő levelei (mint az egyszikűeknél) párhuzamos erezetűek, ép szélűek és fokozatosan keskenyednek a levélnyélbe. A virágzat a levelek kevésbé észlelhető hónaljából ered és magasan nyúlik a levélrozetta fölé. A virágok a tőkocsány végén tömör füzért alkotnak, fejecskének látjuk, feltűnőbbek a sárgásfehér porzószálak, amelyek kinyúlnak a virágból.
A hosszan virágzó lándzsás útifű kora őszig megtalálható. Fiatal, zsenge leveleit gyűjtjük, és az eddig megismert, vadon élő növények leveleihez hasonló módon használhatjuk ételeink elkészítésében. Ismert rokonai a nagy útifű (P. major) és a réti útifű (P. media). Ezeket a szintén már említett módon használhatjuk nyersen vagy főzve, párolva.
A népi gyógyászat a friss leveleket vagy azok kipréselt levét sebek gyógyítására és rovarcsípések enyhítésére használja. Igazolták a véralvadást elősegítő hatását is. Nyálkaoldó hatása miatt köhögéscsillapító, a száj és torok nyálkahártyájának gyulladására is ajánlott gargalizáló és öblögető oldat formájában. Vannak e növényből készült gyógyszerkészítmények is (pl. Eqisil, Proguval stb.).
