Marosvásárhelyi iskolaügyParlamenti szakbizottsághoz fordultak a szülők

2017. június 8., csütörtök, Belföld

Emberi jogaik érvényesítésében sérti az iskolaközösség tagjait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése – állapította meg a képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségi bizottsága, amelyet tegnap tájékoztatott az iskola helyzetéről a Civilek a katolikus iskoláért csoport küldöttsége.
 

 

A meghallgatást kezdeményező Kulcsár-Terza József képviselő az MTI-nek elmondta: a több mint kétórás szakbizottsági ülésről jelentés készül, amelyet a kialakult helyzet mielőbbi orvoslása érdekében megküldenek a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak és az oktatási tárcának. Nem állhat le az iskola az ügyészségi vizsgálat idejére, a minisztériumnak meg kell találnia a gyakorlati megoldást, hogy az oktatáshoz, a vallásgyakorláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz fűződő emberi jogok ne sérüljenek az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező jogi hercehurca miatt – hangoztatta a képviselő.
Csíky Csengele, a szülők szószólója elmondta: most már biztosnak tűnik, hogy az iskola nem indíthat idén cikluskezdő (előkészítő, ötödik és kilencedik) osztályokat, de legalább azt szeretnék elérni, hogy a már beindult osztályokban zavartalanul folyhasson az oktatás, és a következő beiratkozási időszakig rendeződjön a gimnázium jogi helyzete. „Ehhez az iskolához foggal-körömmel ragaszkodunk. Ha (az alapításnál) adminisztrációs vagy bármilyen hibát követtek el, azt meg kell oldani, Románia törvényei ezt lehetővé kell hogy tegyék. Olyan nincs egy jogállamban, hogy ilyesmi miatt egy iskolát megszüntessenek, és embereket megfosszanak az alapvető jogaiktól” – szögezte le a szülők képviselője.
A gimnázium ellehetetlenítése, a marosvásárhelyi római katolikus közösség ügyészségi meghurcolása ellen mind a romániai magyar politikai szervezetek, mind a magyar kormány tagjai szót emeltek, de az iskola jogi helyzete azóta sem tisztázódott, miközben az oktatási szakhatóság és az iskolát működtető önkormányzat továbbra is egymást okolja a kialakult helyzetért. Tegnap a képviselőházban Biró Zsolt képviselő ismételten az oktatási tárca vezetőjéhez fordult interpellációval.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-06-08: Belföld - :

Béremelés kivételezetteknek

Elfogadta az új egységes bértörvényt tegnap a képviselőház, azonban egy előre be nem jelentett formában: a közalkalmazottak fizetése csak 2018 januárjától növekszik (holott eredetileg júliustól ígérte a kormány), míg a magas rangú állami tisztviselők esetében az új bértábla a törvénynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől érvénybe lép. A jogszabályt 188 képviselő támogatta, 28-an ellene szavaztak, 47-en tartózkodtak. A Szociáldemokrata Párt és szövetségesük, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, valamint a koalíciót a parlamentben támogató RMDSZ támogatta a jogszabályt, az ellenzék – kivéve néhány liberális képviselőt, akik megszavazták a törvényt – fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben.
2017-06-08: Belföld - :

Pert vesztett a prefektus

A marosvásárhelyi táblabíróság tegnap másodfokon is elutasította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus keresetét, és lehetővé tette, hogy a megyei önkormányzat más intézmények bevonásával nekilásson egy román–magyar együttélési kódex kidolgozásának. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke üdvözölte a döntést, és kijelentette: reményei szerint az együttélési kódex jó példa lesz más megyék román és magyar közösségei számára is a viszony rendezésére.