A pünkösdi hosszú hétvége idején mintegy 500 fizető látogatója volt Sugásfürdőnek, köztük nagyon sok távolabbról érkező vendég.
A gyermekek és fiatalok körében a legnépszerűbb a kalandpark, a mászófal és a minigolfpálya, amelyek naponta 11 és 19 óra között tartanak nyitva, de a meleg fürdőben is sokan megfordulnak mindennap, ott már inkább nyugdíjasok, akik kúraszerűen, egy-két hétig járnak fel, főként hidromasszázsra nagy az igény. Van közönsége az edzőteremnek is, a teniszpálya iránti érdeklődést pedig az is mutatja, hogy este tízkor zár – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi városháza sport- és szabadidő-igazgatóságának vezetőjétől. Nagy Zoltán azt is elmondta: hétvégéken inkább családok, most azonban 25–30 fős óvodai, iskolai csoportok mennek ki Sugásfürdőre egy kis mozgásra, kikapcsolódásra, ha jó az idő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.