Tíz játszótér teljes felújításáról döntött a kovásznai helyi tanács. A városatyák legutóbbi ülésükön a tavalyi költségvetési többlet – az összeg meghaladta a 600 ezer lejt – újraosztásánál 124 ezer lejt különítettek el játszóterek felújítására. A pénzből két nagy játszótér – a központi parkban és Vajnafalván – és nyolc lakónegyedi játszópark elemeit, felszereléseit cserélik ki – tudtuk meg Gyerő József polgármestertől.
A játszóterek meglévő felszerelései elavultak, faanyaguk elkorhadt, veszélyt jelenthetnek a gyermekek testi épségére. Mi több, nem felelnek meg az érvényben lévő biztonsági előírásoknak, a fogyasztóvédelmi és európai uniós szabályzatnak sem. Ezért a felszereléseket újakra cserélik, s további befektetéseket is eszközölnek a gyermekek biztonsága érdekében.
A játszóparkokat kerítéssel veszik körbe, erre további, közel 90 ezer lejt szavazott meg a helyi tanács.
A kerítések megépítése a fogyasztóvédelmi hivatal követelése, de hasznosnak tartják, mert fokozza a biztonságot. A kisgyermekek nem tudnak egymagukban „megszökni” a játszóterekről, a kutyák, illetéktelenek bejárását is korlátozzák – értékelte a polgármester.
A játszóterek létesítését fontosnak tartják Kovásznán, 2013-ban az önkormányzat és a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) közötti összefogás eredményeként új játszótér épült a Puskás híd melletti parkban. Ez volt a HKA első orbaiszéki projektje. Az alapítvány az Újvárossy József Közösségi Alapból, a közösségi kártyák használatával begyűlt pénzből finanszírozta a befektetést, a polgármesteri hivatal szintén hozzájárult a költségekhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.