A huszonöt profi labdarúgó-bajnokságot tömörítő szervezet (EPFL) megállapodott az európai szövetséggel (UEFA), így a jövőben sem rendeznek bajnoki találkozókat a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-játéknapokon.
Az UEFA első embere, Aleksander Ceferin még a szervezet áprilisi kongresszusán beszélt arról, hogy az EPFL megpróbálta zsarolni őket amiatt, hogy nem vehettek részt a BL indulási jogaival, illetve pénzdíjaival kapcsolatos döntésekben. Ennek következtében az EPFL azzal fenyegetőzött, hogy a jövőben UEFA-játéknapok idejére is bajnoki összecsapásokat írnak ki. Lars-Christer Olsson EPFL-elnök elmondta, a megbeszélések sikerrel zárultak, az új, 2022 májusáig szóló együttműködési megállapodást ők elfogadták, és azt már csak az UEFA-nak kell ratifikálnia.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.