KézdivásárhelyVéget ért a Család és egészség hete

2017. június 13., kedd, Közélet

A szervezők szerint elérte célját és sikeresnek bizonyult az ötödik alkalommal megszervezett Család és egészség hete rendezvény. 
 

  • Isabel Fernandez felvétele
    Isabel Fernandez felvétele

 

Kocsis Zoltán, a sportiroda vezetője, az egyik kezdeményező szerint kevesebb programot szerveztek, mint előző évben, de így is sikeres volt a rendezvény, amely a kézdioroszfalvi templomban május 28-án tartott családos vasárnappal indult, és június 11-én, vasárnap a Nemere útján megszervezett kerékpártúrával ért véget. A Kincsünk az egészség rajzpályázatra beküldött munkákból a szentkatolnai Rebeka Misszi­ós Központban június 4-én nyílt kiállítás, és a díjátadásra is sor került. A gyermekrajzokat Vetró András szobrász értékelte. Sajnos, az egyik beharangozott tevékenység elmaradt, senki nem volt kíváncsi az E-mentes táplálkozásról szóló előadásra. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke a családok számára szervezett asztalitenisz-bajnokságról, a futónapról és a Kritikus tömeg rendezvényről számolt be, utóbbin hatvankét személy bringázott át a város forgalmasabb utcáin. Az egyesületi vezető azt is elmondta, hogy a vasárnapi kerékpározásra harminchárman  neveztek be, végül hat család tekert együtt, 58 kilométert tettek meg a Nemere útján zömében erdei és mezei úton. Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője a harmadik alkalommal megszervezett családos kosárbajnokságról számolt be, amelyre tíz család nevezett be. A kezdeményezők azt is közölték, hogy jövőre ismét lesz családos rendezvény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2017-06-13: Jegyzet - Pálmai Tamás:

Találkozások (Békési levelek)

A besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének elnöksége „rándult ki” együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a lakosság 98 százaléka magyar, mára ez 35-re apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya, államnyelven csaknem minden.
2017-06-13: Közélet - Iochom István:

Vándorkiállítás, lemezbemutató, koncert

Péntek délután a kézdivásárhelyi Jazz Bisztró udvarán a Rockkarácsony Egyesület szervezésében kiállításmegnyitóra, lemezbemutatóra, majd rockkoncertre került sor. Az eseményre népes küldöttség érkezett Paks testvérvárosból Kézdivásárhelyre.