Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület e hétvégén, szombaton és vasárnap első alkalommal szervezi meg a Háromszéki lovasnapokat Nyujtódon. A másfél napos rendezvény szombaton 15 órakor összetett tereplovas versennyel kezdődik, amelyre az érdekeltek 13 órától regisztrálhatnak.
A folytatásban a Sasíjászok és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatják el látványos bemutatóval a közönséget, majd Lovay László Liszt Ferenc-díjas előadó, továbbá Vindi és Mulatós Maresz előadásai után az est utcabállal és tábortűzzel zárul. Vasárnap 9 órától ünnepi szentmisét celebrálnak a műemlék templomban, majd a 11 órától kezdődő ünnepi megnyitón Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Bajkó Tibor rendezvényszervező, nemzetközi fogatversenyző és Ugron Attila, a rendezvény főszervezője mond köszöntőt. Ezt követően a székely, majd a sportlovak gyorsasági versenyeinek elő- és döntő futamait, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület karusszel-bemutatóját, a szervező egyesület vadnyugati show-ját, összetett és szekeres ügyességi lóversenyt, rönkhúzó- és erőversenyt, emellett mindkét napon az elsősegélyt biztosító Salvatore Egyesület bemutatóját láthatják a résztvevők, és az Aranyparipa-díjat is átadják a szervezők.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.