A legtöbben úgy lépünk házasságra, hogy azt mondjuk: a miénk más lesz. Ezt úgy akarjuk megvalósítani, hogy próbáljuk elkerülni azokat a csapdákat, amelyeket más párkapcsolatokban megfigyeltünk. Megfogadjuk, hogy nem hagyjuk elhalványulni az udvarlási időszak romantikus izgalmát – de többnyire nem ez történik. Törekvéseink akkor járhatnak sikerrel, ha feltérképezzük a kapcsolat „aláaknázott” területeit, kényes pontjait, és tudatosan figyelünk a konfliktusforrásokra.
A legtöbb házasság nagy reményekkel indul. A párkapcsolatban a szerelem a „kenőanyag”, az intenzív érzés segítségével tud a két, egymástól különböző személyiség – mint két éles sziklakő – összecsiszolódni.
Idővel azonban az ember egyre inkább megismeri a másik szúrós oldalait. A hétköznapok teherré, unalmassá, sivárrá válnak, és az ember megelégeli az egyhangú életet. Mohó kívánság ébred benne a szórakozás után, amelyet csillapítani is akar, ugyanakkor az önmegvalósítás vágya is fokozottan jelentkezhet.
Házaspárokkal folytatott sok-sok beszélgetésből tudjuk: a hűtlenség egyik oka az, hogy a romantikus vágyak nem kerültek kielégítésre.
A feleségek esetében a munkahely mellett ott van még a házimunka terhe, amely a gyermekek számának növekedésével egyre inkább lélekölő robottá válhat. A házastárs romantikus szerelem iránti igénye teljesítésre váró „házi feladattá” válik, amelyen túl kell lenni. Egyre gyakoribb jelenség a családokban, hogy a szoptatási időszak alatt az „apucik” hosszú évekre kikerülnek a közös ágyból.
Azonban fordított esetekről is tudomásunk van. Ha a férj nem törődik társa romantika és gyengédség iránti igényével, és kimaradnak a gyertyafény melletti kötetlen beszélgetések, a feleség abba a veszélybe kerülhet, hogy egy hasonlóan elhanyagolt barátnőnél vagy a felnövekvő gyermekeinél lel vigasztalódásra. Esetleg felbukkan egy hízelgő szavú nőcsábász, és hirtelen elgyengül.
Minél kevésbé él át valaki beteljesülést a saját házasságában, annál kísérthetőbb lesz a házasságon kívüli ajánlatok tekintetében. Azok a házasfelek, akiknek együttélése megromlott, és úgy érzik, társuktól nem kapnak megértést, könnyebben engednek egy „megértőbb” ember udvarlásának. Ténykérdés, hogy a férfiakat leginkább a szemükön, a nőket viszont a fülükön keresztül lehet elcsábítani.
R. C. Sproul amerikai teológus a házasság kérdéseivel foglalkozó könyvében így ír az elveszett romantika következményeiről: „Ez a szindróma, amennyiben kezeletlen marad, szinte elkerülhetetlenül valamilyen viszonyhoz vezet. Az irodalom által népszerűsített, Hollywood és a televízió által pedig romantikus fényben feltüntetett házasságon kívüli viszony nemzeti járvánnyá lett. Lelkigondozói szolgálatom egy bizonyos szakaszában egyidejűleg tizenhat olyan házaspárral volt dolgom, akiknek házassági problémáik voltak, és ezekbe egy harmadik személy is bele volt keveredve. Minden esetben ugyanazt a kérdést tettem fel a hűtlen félnek: »Mi vonzott ebben a személyben?«, és minden egyes esetben ugyanazt a választ kaptam: »El tudta érni, hogy megint nőnek/férfinak érzem magam.«”
Könnyű ezt az érzést kölcsönözni egy nőnek, ha közben csapjuk neki a szelet, de nehéz ugyanezt házasságon belül megadni neki, ez komoly munkát, odafigyelést igényel.
Igazából minden házassági konfliktus oka végső soron a büszkeség, az irigység, az énközpontúság, a féltékenység, a kapzsiság, a harag. Mindez ellehetetleníti a közösséget, és megterheli a kapcsolatokat.
Kertész Tibor
(folytatjuk)
