Derek Carr lett a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének legjobban fizetett játékosa. Az Oakland Raiders irányítója csütörtökön hosszabbította meg a szerződését, amely alapján öt év alatt 125 millió dollárt fog keresni.
Az eddigi rekordot Andrew Luck, az Indianapolis Colts irányítója tartotta, akinek szerződése átlagosan évi 24,6 millió dolláros fizetést tartalmaz, Carr mostani megállapodása szezonként 25 millió dolláros. A Pro Bowlon kétszer szerepelt az amerikaifutbal-lista élén, a tavalyi szezonban egészen parádés teljesítményt nyújtott: 3937 yardot passzolt, 28 touchdownt dobott, és mindössze hatszor adta el a labdát. Ugyanakkor az utolsó előtti fordulóban lesérült, így a rájátszásban már nem ő irányította együttesét, amely nélküle simán kiesett az első körben.
Az NFL következő idénye szeptemberben rajtol.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.