Újabb játszópark Kézdivásárhelyen

2017. június 24., szombat, Közélet

Kisgyermekek, szülők, nagyszülők, a két többségi német tőkéjű ruhagyár és a város vezetőségének jelenlétében adták át a Zarah Moden Kft. és New Fashion Rt. ajándékaként az új játszóparkot a kézdivásárhelyi Rózsa negyedben tegnap délután.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

 

Bakk-Vitális Mária Kinga, a két gyár vezérigazgatója elmondta: 2015-ben és 2016-ban az általa vezetett gyárak tizenkét játszóparkot adtak át, ötöt a céhes városban, hetet Kézdiszék településein. A program sikeresnek bizonyult, ezért idén újabb tizenkét játszóparkkal ajándékozzák meg a gyermekeket: hatot Kézdivásárhelyen, hatot vidéken, a környező falvakban adnak át. A vezérigazgató köszönetet mondott munkatársainak, akik a háttérben rengeteget dolgoznak egy-egy játszópark átadásának előkészítésén, valamint a város vezetőségének, amely rendelkezésükre bocsátja a területet, és a tárgyak elhelyezésében is sokat segít. Ezt követően jelképesen átadta az új játszópark tárgyait Bokor Tibor polgármesternek, aki a gyermekek és felnőttek nevében köszönte meg az ajándékot. Miután a gyermekek birtokukba vették a játszóparkot, a Zöld Nap Egyesület és a Pro Pectus önkéntesei változatos kézműves-foglalkozásokat szerveztek számukra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-06-24: Közélet - Farkas Réka:

Egy alkotmánybíró hétköznapjai

Kilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.
2017-06-24: Máról holnapra - Mózes László:

A szórványért, szívvel és lélekkel

Újfajta szemléletmódot képviselnek azok a fiatal politikusok, akik az autonómia és a szórványkérdés kapcsán azt mondják, a két fogalom nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es parlamenti képviselők azt állítják, az erdélyi magyar közösségen belül párbeszédet kell kezdeményezni, a feleknek értő módon kell egymás felé fordulniuk. A tömbben és szórványban élő magyarok élethelyzete eltérő, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – hangsúlyozza Benkő Erika.