Egy házassági kérdésekben tapasztalt lelkigondozó szerint a keserűség is komoly problémát jelenthet, ennek a gyökere pedig a bántásokban keresendő. „Ha megbánt téged valaki, akkor ez olyan, mintha a szíved talajába elvetettek volna egy magot. Kétféle módon viszonyulhatsz ehhez: vagy megbocsátasz a vétkesnek, és ezzel kikaparod a vetést, vagy elkezded annak gondját viselni oly módon, hogy gondolatban minduntalan a sértéssel foglalkozol. A keserűség akkor jelentkezik, ha az ember túlságosan sokáig vesztegel az elszenvedett bántásnál; annak eredménye, ha nem vagy kész megbocsátani annak, aki azt okozta.”
Lou Priolo a férjekről írt kiváló könyvében több lépést ajánl a megbocsátással kapcsolatban. Az első annak a felismerése, hogy vétettem a házastársam ellen. Aztán az is fontos, hogy világosan és érthetően a tudomására hozzam: felismertem, hogy hibáztam. Például így: „Helytelen volt, hogy nem hallgattalak meg, amikor beszéltél hozzám”.
Nem árt, ha konkrétan fogalmazunk: „Igen, büszke és kemény voltam veled, bánatot okoztam neked”. Hogy ez aprólékos és időigényes? Igen, mert a valódi értékek megszerzése többletmunkát igényel, egy jó kapcsolat nem pottyan csak úgy, magától az ölünkbe.
Gondoljuk végig, mi lett volna a helyes viselkedésmód, mert ezzel adhatjuk jelét, hogy készen állunk a változásra. Például: „Azonnal le kellett volna halkítanom a rádiót, amikor azt mondtad, hogy fáj a fejed”. Ezt követően jöhet a bocsánatkérés. Nem az „Elnézést!”, hanem a „Bocsáss meg, kérlek!”.
A sértett félnek ezek után azonnal és szívből meg kellene bocsátania. Ettől kezdve úgy adhatja bizonyítékát bocsánata valódiságának, hogy többé nem emlegeti az ügyet szemrehányó módon.
Ez alól azonban lehetnek indokolt kivételek is. Az évek során többször előfordult, hogy mélyen megbántottam a feleségemet. Amikor szembesített ezzel, a bocsánatát kértem, amit szívesen meg is adott nyomban. Egy nő lelkéből azonban nem lehet egy egyszerű kézmozdulattal kitörölni ilyesfajta dolgokat. A szív akaratlagos megbocsátása egy pillanat alatt végbemehet, a léleknek azonban – különösen nők esetében – még időre lehet szüksége.
„Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. (…) És ha valaki megtámadja az egyiket, ketten szállnak vele szembe. Mi több: a háromágú kötél nem szakad el egyhamar” – a Prédikátor Könyvének ezzel a biztatásával indultunk neki tizenhét évvel ezelőtt a kapcsolatunknak.
A hármas kötél azt a házasságot jellemzi, ahol Isten van a középpontban, ahol a házasfelek a Teremtő felé fordulva haladnak együtt a közös úton. Egy férfi és nő kapcsolata, a kettős kötél gyenge és sérülékeny, éppen ezért könnyen szakad: az összeszokás, összecsiszolódás folyamatában előjönnek a hibák, a gyengeségek, a különbözőségek. 
Az elmúlt években gyakran recsegett-ropogott házasságunk köteleinek fonala, sokszor égtek, perzselődtek a szálak a konfliktusaink hevében, de a harmadik, a másik kettőt átfonó, átszövő mennyei szál mindeddig megtartott, összefűzött. Ha Istenhez fordultunk, az Ő segítségét kértük, még ha gyengék is voltunk és nem volt elég szeretetünk, türelmünk, békességünk, reménységünk – Ő segített. Volt, amikor azonnal, máskor később, időnként üzente, hogy várjunk még egy keveset, de aztán az éppen megfelelő időben érkezett.

Kertész Tibor