A verespataki aranybányát megnyitni akaró Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását – közölte tegnap a vállalat.
A Gabriel Resoruces az erdélyi Érchegységben akarta megnyitni Európa legnagyobb ciántechnológiás, külszíni aranybányáját 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében. A kanadai cég romániai leányvállalatán, a Roşia Montana Gold Corporation-on keresztül vásárolta meg a bányalicencet, majd mintegy 15 éven keresztül próbálkozott a megnyitáshoz szükséges engedélyek beszerzésével.
A román parlament 2014 júniusában utasította el a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet, azóta lekerült a kérdés napirendről. A román hatóságok elutasító döntése azt követően született meg, hogy nagyszabású utcai tüntetések voltak a beruházás ellen. A kanadai vállalat 2015 elején még reménykedett, hogy újraindulhat a beruházás engedélyezési folyamata, de most közölték, ma benyújtják kártérítési követelésüket a román állammal szemben a Világbank egyik kereskedelmi bíróságán, ahol eljárást indítottak az ügyben. A kanadaiak szerint Románia megsértette a beruházási szabályokat azzal, hogy engedélyezte a bányalicenc megvásárlását, majd később megakadályozta a beruházást. Azt állítják, hogy ezáltal 4,4 milliárd dollár kár érte őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.