Marosvásárhelyen az RMDSZ tanácsi frakciója. Erre a lépésre azt követően szánták el magukat, hogy számtalan próbálkozás és egyeztetés csődöt mondott, és mára kilátástalanná vált a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyének megoldása. Az RMDSZ-frakció közleményben tudatta, az új iskolát az érvényben levő módszertan és törvényes előírások által rögzített lépések szerint hozzák létre, és reményeik szerint a 2018–2019-es tanévtől megkezdheti működését.
„A szövetség továbbra is kitart az iskolalapítás mellett. Az elmúlt hét hónapban számtalan próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi iskola jogi helyzete tisztázódjon, hogy a tanintézmény önállóan folytathassa működését, azonban ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak” – áll a közleményben. Az RMDSZ-frakció szerint a marosvásárhelyi magyar közösség igénye és akarata egyértelmű, szükség van egy római katolikus felekezetű iskolára. A 2017–2018-as tanévben az lenne a legjobb megoldás, ha a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működhetne, és az RMDSZ csak akkor szavazza meg az iskolahálózatra vonatkozó határozattervezet a tanácsban, ha ez a megoldás szerepel az előterjesztett dokumentumban. A katolikus iskolának a Bolyaihoz való csatolása azonban Király András volt kisebbségi oktatási államtitkár szerint nem lehetséges, ezt Mátéfi István, a Bolyai igazgatója is így gondolja. (Transindex)
HÁROM NAPIG ÉGETT. Pénteken sikerült eloltani azt a tüzet, ami kedd este hét óra tájban ütött ki Baloteşti-en. A Bukarest–Ilfov katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint mintegy tízezer négyzetméternyi területen csaptak fel a lángok, olyan raktárakban, amelyeknek nem volt tűzvédelmi engedélyük, emiatt az azokat működtető céget 2016 óta már kétszer is megbírságolták. A csarnokok leégésével több száz ember maradt munkahely nélkül. (ziare.com)
KŐBŐL FAKASZTOTT PÉNZT AZ ADÓHATÓSÁG. Homok- és kavics kitermelésével, illetve betongyártással foglalkozó cégeket bírságolt meg az adóhatóság, összesen több mint 900 ezer lej értékben. Főként azt vizsgálták, hogy a cégek adóznak-e a nyereségük után, a törvény által előírt körülmények között foglalkoztatják-e alkalmazottaikat, hogyan vezetik be a könyvelésbe a nyersanyagot, megnézték a termeléssel kapcsolatos iratokat, azonosították az ügyfeleket. A háromnapos vizsgálat során 237 céghez látogattak el az adóellenőrök. A bírságokon kívül 42 ezer lej értékű árut is lefoglaltak, és 3 vállalat tevékenységét részben, 15 cégét egészében felfüggesztették. (Mediafax)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.