Fazakas Ildikó, Lakatos Gabriella és Siklódy Ferenc képzőművész közös kiállítása nyílt meg tegnap este a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjének köszöntője után Ráduly Zsófia hegedűjátékával tette sajátosabbá a rendezvényt, majd a kiállítókról Bob József marosvásárhelyi képzőművész beszélt.
Fazakas Ildikó csíkszeredai alkotó, Időrajzok című installációja „érzelmes emlékezés” családjára, s mint Bob József fogalmazott, vásznaira ceruzával, szigorúan, pontosan és érzékenyen rajzolt, „száraz, aszkétikus, nagyon visszafogott eszköztár, semmi pózolás, semmi pátosz, csak alig észrevehető kozmetizálás itt-ott, ahol a festék nem fogta meg az anyagot”. A székelyudvarhelyi Lakatos Gabriella szintén családi fotókat dolgozott fel, azokat csomagolópapírra írta át. „Nagyfokú őszinteség vegyül nagyfokú kiábrándultsággal, de mégis emberközelien”, a művész „tudósít arról, merre tartunk, meg-megviccel is, ha kedve tartja, miközben az abszolút szabad játék szellemében alkotja, rajzolja, festi, ragasztja műtárgyait”. Az „időtlen most tapasztalatába beleoldódva, a művészet anyagi igazságát is szem előtt tartó” Siklódy Ferenc (aki szintén csíkszeredai) céljai szerint bármit felhasznál festményein, akár közönséges szurkot is, azt nagy és gyors gesztusokkal hordja fel képeire. Keresésben lévő, kérdéseket feltevő alkotó, a cselekvés több munkáján megelőzi a tudatosulást, „ezáltal elemi ereje még jobban hatása alá von” – összegezett Bob József.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.