A megyei tanács Nagybaconba kihelyezett ülésén Pethő István felszólalásának köszönhetően Uzonkafürdő is szóba került.
A felvetett kérdés – medvék és emberek garázdálkodását tette szóvá a polgári pártos tanácstag – megtárgyalását követően Tamás Sándor megyeitanács-elnök kérte Simon András helybeli polgármestert és az ülésen jelen levő közbirtokossági elnököt, Bocskor Lászlót, valamint Baló Ervin iskolaigazgatót, gondolkodjanak el, mi is lehetne a legjobb megoldás az uzonkafürdői tábor hasznosítása érdekében. Mint mondotta, a néhai pionírtábor olyan rossz állapotba került, hogy menteni már nem lehet, teljesen újjá kell építeni. Tamás a helyieket arról biztosította, mindenképp számíthatnak rá: ha úgy vélik, meg tudják oldani egyedül, akkor a megyei tanács saját részéről lemond a baconiak javára, de akár partnerként is részt vesz az építésben. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.